Mit mutatott a viking iránytű?
2013. április 15. 17:21 Bernáth Balázs
Pozícióbecslő műszer
A korábbi kutatásokkal ellentétben a már említett egyenes vésett vonalat nem tekintettük a napéjegyenlőség árnyékvonalának. Ehelyett kiindulópontként azt feltételeztük, hogy a tárcsa északi oldalán látható rovátkák sora pontosan jelöli az északi irányt, így a tárcsát a korábbi rekonstrukcióhoz képest pár fokkal elforgatva értelmezzük. A bevésett két árnyékvonal így a napéjegyenlőség előtti és utáni dátumokhoz kapcsolódik. A hozzájuk tartozó árnyékvető alakja és helye is megváltozik, széles és alacsony lesz. A műszer így is használható kezdetleges napiránytűként, de fontosabb, hogy a széles árnyékvető árnyéka a hajózási idény minden napján délben a feltüntetett árnyékvonalak összetartó középső szakaszai közé vetül.
Ez azt jelenti, hogy e műszer segítségével az északi irány kitűzése nélkül is meglehetős pontossággal észlelni lehet a Nap delelését, ami egy nyílt tengeren himbálózó hajón iránytű és kronométer nélkül igen nehéz feladat. A pontosan délben megfigyelt árnyékok hossza a navigátor számára kulcsfontosságú, mert ebből megállapítható, hogy mely földrajzi szélességen tartózkodik a hajó. A széles árnyékvető mellett a műszer közepén jut hely egy második, délidőben a tárcsa északi részén lévő rovátkákra árnyákot vető pálca számára. Így egy kicsi, kényelmesen kézbe vehető műszerhez jutunk, mellyel a déli árnyék hossza napi egy-egy gyors méréssel nagyon pontosan követhető, és ideális esetben a választott szélességi foktól, azaz az útvonaltól akár már 15 km eltérést is észlelni lehet vele.
Következtetésünk, hogy a Grönlandon talált tárcsa nem feltétlen a ’merre tartok?’ kérdésre válaszoló napiránytű, hanem inkább a ’hol vagyok?’ kérdésre felelő pozícióbecslő műszer lehetett. Erre a feladatra a középkorban többféle eszközt is használtak, melyekkel a csillagok vagy a Nap állása alapján a földrajzi szélességet állapították meg. Erre szolgált például az arab kamal, vagy a késő középkori Jákob botja, melyek segítségével egy választott szélességi fok mentén nagy távolságokat lehetett biztonságosan megtenni a nyílt tengeren a hajót eltérítő szelek és áramlatok ellenére. Ha a vikingek is rendelkeztek hasonló műszerrel, az érthetőbbé teszi lenyűgöző tengerészeti teljesítményüket.
Az új értelmezés további előnye, hogy a tárcsa déli részén található hosszú egyenes karcolások egy részére is magyarázatot kínál. Ezek elrendezése a középkori napóra szerkesztés ábráira emlékeztet, az általunk feltételezett észak-dél iránnyal bezárt szögeik és elrendezésük megfelel az északi szélesség 63. foka tájára, azaz az Izland körüli vizekre tervezett napórák árnyékvonalai szerkesztése közben felrajzolt segédvonalakénak. Ez felveti annak lehetőségét, hogy a műszer készítője nem csupán saját tapasztalatira, hanem ókori eredetű csillagászati ismeretekre is támaszkodhatott. A viking korban erre Észak-Európában nincs példa. Ha a sok egyezés nem pusztán a véletlen műve, akkor a Grönlandon talált navigációs műszer egyedülálló bizonyítéka az ókori európai civilizációk skandináv népekre gyakorolt hatásának.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
