Tengeralattjáróval mentették volna ki Napóleont
2013. március 14. 09:53
Legenda?
Tervekben pedig nem volt hiány: volt, aki szupergyors hajóval, gőzhajóval, de olyan is, aki léggömbbel szabadította volna ki a száműzött uralkodót. Ebbe a sorba illeszkedik Johnson terve is, már ha valóban létezett; sokatmondó, hogy életéről szinte alig maradt fenn megbízható információ (például a neve is többféle alakban, Johnstonként vagy Johnstone-ként is szerepel), még korának legnagyobb költő-regényírója, Sir Walter Scott is úgy tudta – tévesen –, hogy Johnson Nelson admirális zászlóshajóját kormányozta a koppenhágai ütközet során.
A legtöbbet az 1825-ben kiadott, Scenes and Stories of a Clergyman in Debt című munkából tudhatunk Johnson életéről. A misszióban két, lehajtható árboccal és aknákkal felszerelt hajó vett volna részt: az Eagle és az Etna, rajta harminc tengerésszel és négy műszaki emberrel. A megvalósításra éjjel került volna sor, „Őfelségét” egy mechanikus szék segítségével az Etnára tették volna, onnan pedig a nagyobb méretű Eagle-re. Johnson nem számolt azzal, hogy a visszaúton ellenséges hajóval találkoznak, így nyugodtan kezdhették volna meg a merülést. A víz alatt pedig könnyedén megtorpedózhatták volna a rájuk törő hajókat, amelyeket Johnson számítása szerint 15 perc alatt lehetett hatástalanítani.
Fulton 1806-os tengeralattjáró modellje
Eddig Johnson története. Az elsőre mesébe illő, meglehetősen ködös terv részletei azonban más forrásokban is felbukkannak, így például Montholon márki beszámolójában, aki elmondja, hogy valóban szerveztek egy tengeralattjáróval történő akciót Napóleon kiszabadítására. A Naval Chronicle szintén megemlíti Johnson nevét egy tengeralattjáróval tervezett küldetéssel kapcsolatban, sőt a sikeres akció jutalmáról, az akkoriban igen bőkezűnek számító 40 ezer fontról is szó esik. A hiányzó képkockát, nevezetesen, hogy honnan volt meg a hajó építéséhez szükséges mérnöki tudása Johnsonnak, az 1823-as Gallery of Criminal Portraitures leírása tartalmazza: eszerint a napóleoni háborúk idején Johnson együtt dolgozott Robert Fulton amerikai feltalálóval, a gőzhajó megalkotójával.
A történet Fulton felbukkanása miatt lehet hiteles. A neves feltaláló 1797-ben éveken át dolgozott Franciaországban, majd Párizsban felvetette egy tengeralattjáró ötletét, de a franciák nem fogadták el a Nautilus néven ismertté vált javaslatát. Ekkor saját költségén épített egyet, amelyet ki is próbáltak a Szajnán. A csalódott Fulton ekkor meg sem állt Angliáig, ahol szintén előállt tervével; William Pitt kormányfő megérezte az új idők szeleit, s egy 100 ezer fontról szóló szerződést írt alá Fultonnal a terv sikerének esetére. Nehezebb azonban annak bebizonyítása, hogy Johnson és Fulton valóban találkoztak-e, amit ugyan néhányan elképzelhetőnek tartanak, de forrás eddig még nem támasztotta alá a szakmai kapcsolat meglétét.
A Historical Gallery szerint Johnson valóban épített tengeralattjárót – igaz, jóval korábban, még 1812-ben. A történetet a kontextus teszi érdekessé: a jelzett évben Anglia hadban állt az Egyesült Államokkal, amelynek kormánya felkérte Fultont, aki 1812-ben megtervezte az első hadigőzöst a New York-i kikötő védelmére az angol csapatok ellen. Ez magyarázza meg azt is, hogy Johnson miért lehetett több kormányhivatal szolgálatában, s tervezhetett tengeralattjárót. Nem kétséges, hogy a tervező ekkor egy végletekig egyszerű szerkezettel rukkolt elő: a tengeralattjárót a felszínen vitorla hajtotta, a hajtóerőt pedig evezőlapátok biztosították.
Mindent összevetve leszögezhető, hogy bármennyire is nehezen rekonstruálható a történet, Johnsonnak igenis megfordulhatott a fejében, hogy kiszabadítja Napóleont. A kis káplár azonban minden bizonnyal nem ilyen szabadságról álmodott: egy, a kiszabadítására szervezett, nagy csinnadrattával végrehajtott inváziót szívesen látott volna, de egy titkos, elkeseredett akciót annál kevésbé. Napóleon ugyanis tudatában volt méltóságának, így ha elhagyhatta volna Szent Ilona szigetét, akkor azt minden bizonnyal „kalapjában, karddal az oldalán” teszi.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
