Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Még ma is rejtélyes Tutanhamon

2013. február 20. 16:33

<

Nem egyedül temették el

Ahogy Carter belépett a gyermekfáraó sírjába, páratlanul gazdag helyiség tárult a szeme elé: felbecsülhetetlen értékű temetkezési tárgyak, köztük arany szobrocskák, rituális ékszerek, egy, a túlvilági utazást szimbolizáló kis hajó, valamint a Tutanhamon mumifikálásakor kivett belső szerveket tartalmazó szentély. A sír fantasztikus kincseinek szisztematikus dokumentálása és múzeumba szállítása több mint tíz évig tartott, a tudományos feldolgozás és publikálás pedig még 90 évvel a felfedezés után sem zárult le.

A fáraó – akinek sírját eredetileg nem itt, hanem a Királyok Völgyének egy eddig ismeretlen pontján kezdték építeni – azonban nem egyedül aludta örök álmát, mivel a teremben két mumifikált magzatot is találtak. Robert Connolly, az egyiptomi hatóságokkal dolgozó orvosszakértő szerint a két magzaton végzett elsődleges tesztek azt mutatják, hogy azok Tutanhamon lányai lehettek. Az egyiptológusok szerint Tutanhamonnak nem voltak élő leszármazottjai, mivel felesége, Anheszenamon csak olyan utódokat tudott világra hozni, akiknek végzetes veleszületett rendellenességeik voltak.

Howard Carter

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Még ma is rejtélyes Tutanhamon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra