Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Még ma is rejtélyes Tutanhamon

2013. február 20. 16:33

<

Maláriában halhatott meg

Tutanhamon a köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: farkastorka volt, dongalába miatt bottal járt, s egyéb betegségek is gyötörték. Tutanhamon alig 19 évesen, utód nélkül halt meg i.e. 1324-ben. Az egyiptológusokat mindmáig foglalkoztatják az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozólag is, mi okozta Tutanhamon halálát alig kilenc évvel trónra lépése után.

Az eddig felmerült halálokok széles skálán mozognak: egyesek szerint Tutanhamon maláriában halt meg, mások úgy vélik, egy riválisa gyilkolta meg, vagy víziló öklelte fel, esetleg harciszekér- vagy lovasbalesetben halt meg. A legutóbbi vizsgálatok szerint az azonosított koponyasérülés bizonyíthatóan a fáraó halála után keletkezett, például a balzsamozási eljárás során, esetleg Carter elővigyázatlansága miatt deformálódott el a lelet, így a gyilkossággal kapcsolatos teória teljességgel kizárható.

Egy Tutanhamont ábrázoló kártus

A 2010-ben elvégzett vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult, ráadásul mindez maláriával is párosult – írta Záhi Havvász, az egyiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsának akkori főtitkára egy három évvel ezelőtt megjelent tanulmányban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Még ma is rejtélyes Tutanhamon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra