Királyok is nyúltak a kannibalizmus csodaszeréhez
2013. február 15. 10:42
Emberhús és vér az influenza ellen? Bizarrnak tetsző gondolat a mából visszatekintve, pedig korábban a betegek mindent megpróbáltak felépülésük érdekében. Az orvosi célú kannibalizmus évszázadokon át nagy népszerűségnek örvendett az újkori Európában, s a királyi udvarokban sem volt ismeretlen.
Az orvosi célú kannibalizmus a korai Európa történetének egyik legfurcsább orvosi praktikájaként vonult be az orvoslás történetébe. Sokáig tartotta magát ugyanis az a nézet, hogy a mumifikálódott emberi hús fogyasztása alkalmas, sőt ajánlott a betegségek kezelésére.
A kannibalizmus orvosi célokra való felhasználásának egyik legfőbb képviselője a 18. században élt angol doktor, Robert James volt. Pharmacopoeia Universalis című, 1747-ben megjelent művében James arról értekezik, hogy az emberi hús fogyasztása jó a vérrögök, a köhögés és a menstruációs problémák ellen, valamint a sebek gyors begyógyulására.
Jamesnek volt honnan merítenie, miután a gyógyító kannibalizmus már teljesen elfogadott szokássá vált a középkorban. Mikor Egyiptomban megjelentek az első sírrablók, hamarosan ókori múmiák tucatjai lepték el az öreg kontinenst, a tetemek adásvétele köré pedig virágzó iparág kezdett épülni. A megnövekedett kereslet következtében az 1600-as években a mumifikálódott testek már-már hiánycikké váltak, így az orvosok „friss” hús után néztek; különösen az erős testalkatú elhunyt férfiak és nők tetemei örvendtek nagy népszerűségnek a betegek körében.
A szokás egész Európában elterjedt, s ez alól a brit királyi udvar sem volt kivétel. Ismeretes, hogy II. Károly például egy egész vagyont fizetett egy emberi koponyából készült tinktúra (növényi kivonatok alkoholos kivonata) receptjéért, de szintén gyakran nyúlt ehhez a módszerhez Elizabeth Grey, Kent grófnője, I. Ferenc francia, III. Vilmos angol király, Stuart Mária, vagy éppen John Banister, I. Erzsébet anatómusa.
A gyógyító kannibalizmustól leginkább az epilepsziások vártak csodát. A kivégzésekre összecsődült tömegek között a görcsrohamoktól szenvedő férfiak és nők az első sorokért tulakodtak, mivel úgy gondolták, hogy a nyakazáskor kifröccsenő vérrel érintkezve meggyógyulhatnak; de nagy reményeket fűztek a menstruációs vér fogyasztásához is, amit szintén a korabali sarlatánok ajánlottak.
A gyakorlat azonban nem mindig vezetett eredményre. 1492-ben például VIII. Ince pápával itattak vért a halálos ágyán, azonban a doktorok már nem tudták megváltoztatni a Teremtő szándékát: a Szentatya megmentése érdekében „feláldozott” három fiú elvérzett, s a pápa is hamarosan elhunyt. Az orvosi kannibalizmus népszerűsége a 19. század elejéig tartott, az utolsó ismert esetet 1865-ben, Németországban jegyezték fel. Teljesen azonban a mai napig nem veszett ki a gyakorlat: még ma is vannak olyan apák és anyák, akik az újszülöttek világra jövetelekor megisszák a méhlepény vérét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
