Graffitival kampányoltak a politikusok Pompejiben

2013. január 14. 17:19

A falfirkák adta lehetőségekkel a legújabb kutatások szerint főként a gazdag családok sarjai, különösen azon politikai jelöltek éltek, akik ezzel szerették volna megemelni szavazataik számát. Az eredmények azt mutatják, hogy a pompejii lakástulajdonosoknak volt némi beleszólásuk abba, hogy mely „művésznek” bocsátják rendelkezésre házuk falait, fejtette ki Eeva-Maria Viitanen, a Helsinki Egyetem régésze. „Az uralkodó nézet szerint minden jelölt választhatott egy olyan helyet, ahol politikai hirdetést festhetett a falra. Ha tüzetesebben megnézzük ezeket a festményeket, mindez már kevésbé tűnik valószínűnek” – cáfolta meg a többi kutató véleményét Viitanen. „A magánházak homlokzatát és az utcára nyíló falrészt szemmel tarthatták a tulajdonosok, így ebben az esetben az a felvetés, amely szerint a falfelületet bárki kisajátíthatta, igencsak valószínűtlennek tűnik” – tette hozzá.

Az i. sz. 79-ben a Vezúv kitörése következtében elpusztult Pompeji a lelkes firkászok városa volt. A lakosok a házak stukkóiba karcoltak bele vagy faszénnel írtak rájuk, irodalmi idézeteket, barátoknak szánt köszöntéseket vagy egyéb megjegyzéseket másoltak a felületekre. Az amatőr módon felvitt firkák között szép számmal találunk politikai hirdetéseket is, amelyeket hivatásos festők készítettek, nagyrészt ezekre fókuszált a finn történész és kollégái; a kutatók tudni akarták, hol nyílt módjuk a politikusoknak üzeneteiket falra vinni, illetve vitetni, kocsmák közelében, nagy forgalmú területeken vagy esetleg magánházak falain.

A szakértők igyekeztek leszűkíteni a graffitikkal borított város hatalmas területét, s Pompeji három régiójára összpontosítottak: két lakóterületre, illetve egy üzleti negyedre. Ezeken a területeken több mint ezer választási üzenetet firkáltak a falakra, a legtöbb a város létének utolsó három évszázadából származik. „A legtöbb üzenet igencsak egyszerű, csupán a nevet és a megszerzendő hivatali pozíciót tartalmazta” – mondta Viitanen. „Néhol azonban láthatunk egyszerű tulajdonságokat is e nevek mellett, például, hogy ez egy jó ember vagy méltó a közhivatalra” – magyarázta a finn történész. „Az egyik jelölt egy kampányfeliratban például arról hencegett, hogy milyen jók a kenyérsütési képességei.”

A római politikusok elsősorban közönséget akartak szerezni maguknak, ezért a kampányszövegeiket mindig a nagy forgalmú utcákban helyezték el. Meglepő, bár utólag belegondolva logikus felfedezése volt a kutatóknak, hogy szívesebben helyeztek ki feliratokat magánházak falaira, mint a kocsmák vagy egyéb üzletek falaira, ahol számarányaiban sokkal több potenciális ember fordult meg. „A kocsmák vagy egyéb szórakozóhelyek nagyon népszerűek voltak, azonban gondoljunk bele: vajon a látogatóik olvasni vagy a szavazáshoz szükséges információk begyűjtése végett jártak oda?” – tette fel a lényegre törő kérdést Viitanen.

Viitanen és kollégái értelmezése szerint a reklámok a korabeli kapcsolati hálózati rendszer létére világítanak rá. Valószínűleg tűnik, hogy a politikusoknak engedélyt kellett kérniük a háztulajdonosoktól, mielőtt házuk falát befestették. A kutatás azonban még az elején tart, hiszen kétezer évvel ezelőtt rendkívül sokan vélték úgy, hogy a fali üzenetük az egyik legjobb módszer a kampányolásra.