Amikor a 18. századi rózsák háborúja fenyegetett
2012. november 20. 17:47
Történelmi mércével nézve a média Harry herceg Los Angeles-i botrányát elég csendesen és visszafogottan közvetítette, nem használták fel sem a brit politikai erőviszonyok befolyásolására, sem a Windsor-dinasztia hírnevének megtépázására. A néhai Diana hercegnő kisebbik fia nem az egyetlen olyan brit királyi sarj, aki kirívó viselkedésével magára vonta a közvélemény figyelmét. A Nagy-Britanniát 1714-től uraló német Hannover-ház tagjai, I., II. és III. György örökösei sem voltak egyszerű esetek, ám testvéröccseik mindenkin túltettek.
I. Györgynek öt fiú és egy leánytestvére volt, azonban már csak ketten voltak életben, amikor 1702-ben Hannover trónjára került. Mindkét fiú, Frigyes és Maximilián (1666-1726) apjuk és legidősebb bátyjuk ellen fordulva külföldi támogatást kerestek, hogy a primogenitúra évszázados intézménye ellen fellépjenek.
Apjuknak, Ernő Ágost hannoveri választófejedelemnek is vaj volt a fején: a brit viszonyok között az egyik legnagyobb bűnt követte el: katolizált, ráadásul volt egy törvénytelen leánya is. A brit sajtó tálcán kínálta a lehetőséget Maximilián számára, hogy lejárassa apját, ám lustasága miatt a fiú nem használta ki a kínálkozó lehetőségeket.
Fiatalabb testvérük, ifjabb Ernő Ágost (1674-1728) német földön, Osnabrück hercegérsekeként tengette mindennapjait, majd testvére trónra kerülése révén 1716-ban a York hercege címet is megkapta, ami tovább növelte amúgy sem elhanyagolható bevételeit, ám ő a botrányokat kivételesen elkerülte.
Vilmos, Cumberland hercege (1721-1765)
Szüleinek rosszul megválasztott kapcsolatai és válásai miatt II. György királynak (1727-1760) kevesebb problémái voltak a testvéreivel, mivel csak egyetlen húga született. Az osztrák örökösödési és a hétéves háborúban is részt vevő brit uralkodó házasságából nyolc gyermeke született, öt leány és három fiú.
Második fia, Vilmos, Cumberland hercege katonaként szolgálta hazáját addig, amíg a túlerőben lévő franciák Hastenbecknél 1757-ben le nem győzték csapatait, s kötelezték a klosterzeven-i egyezmény aláírására, amelynek értelmében fel kellett oszlatnia seregeit, s otthonukat, Hannovert át kellett engednie a franciáknak. A vereség és a veszteségek hírére teljesen megzavarodott apa porig alázta Londonba hazatérő fiát: le kellett mondani minden korábban megszerzett katonai pozíciójáról, s hatalmas örökségét is megvonta tőle.
Az amerikai gyarmatokat elvesztő III. György királynak (1760-1820) négy fiútestvére volt. Frigyes (1750-1765) fiatalon elhunyt, azonban Edward, York hercege (1739-1767), Vilmos, Gloucester hercege (1743-1805) és Henrik, Cumberland hercege (1745-1790) felelőtlenségükkel jó néhány problémát okoztak bátyjuknak. Edward liberális alapelveket vallott: igen gyorsan megszabadult a rá nehezedő családi kötelezettségektől és egyéb terhektől – persze nem a hercegséggel járó kiváltságoktól – s saját vágyait követte. Ellátogatott Itáliába, ahol gyakran kereste a vonzó nők társaságát, s nem kis meglepetést okozott, amikor Genovában Angela Serra művésznővel kéz a kézben jelent meg egy fogadáson.
Edward, York hercege (1739-1767)
György közelebb állt Vilmos öccséhez, aki szintén gyakori vendég volt a kedélyes itáliaiaknál, őt elsősorban a hölgyek vendégszeretete vonzotta. Gloucester királyi státusa tábornaggyá tett volna a herceget, azonban György megtiltotta neki és másik öccsének, Henriknek, hogy részt vegyenek az amerikai függetlenségi háború küzdelmeiben.
Henrik magánélete a Lady Grosvenorral zajló viszonya miatt igen nagy nyilvánosságot kapott. 1770-ben házasságtörés vádjában bűnösnek találták, s 10 ezer font kártérítésre kötelezték. A következő évben a herceg titkos házasságot kötött egy közember özvegyével, Anne Luttrellel, ami igencsak feldühítette a brit királyt, hiszen a német jog szerint az ilyen frigyből származó utódok nem örökölhetnek semmit Hannoverben. A király aggódott, hogy egy újabb rózsák háborúja törhet ki a felelőtlen házasság és – ha megszületnek – a törvénytelen gyermekek miatt.
Henrik ellenállt bátyja nyomásának, hogy verje ki a fejéből a köznemesi nősülés gondolatát. Az uralkodó a dilemmát az 1772-ben beiktatott Királyi Házassági Törvénnyel (Royal Marriages Act) kívánta feloldani, amely szerint II. György leszármazottai (a külföldre férjhez ment hercegnők utódainak kivételével) 25 éves kor alatt kizárólag királyi engedéllyel házasodhatnak. A törvény értelmében a bátyja ellen lázadozó öcsnek fel kellett tárnia korábbi házasságát is, amelyet Waldegrave második earljének özvegyével kötött. Henrik bátyja halála után, IV. György idején sem hagyott fel idegesítő szokásaival, szerencsejátékokkal múlatta az időt, s továbbra is gyakran kereste a gyengébbik nem nem éppen olcsó társaságát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
