Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Így néz szembe Lengyelország a saját múltjával

2011. november 16. 14:19

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét (Instytut Pamięci Narodowej – IPN) 1998-ban alakították meg és 2000-ben kezdte meg működését. A hagyományos levéltári funkciókon túl a róla rendelkező törvény kihangsúlyozza az elmúlt totalitárius rendszerekben elkövetett bűnök vizsgálatának a feladatát is.

<

A szervezeti egységei

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (Instytut Pamięci Narodowej – IPN) élén az elnök áll, akit az intézményi tanács előterjesztése alapján a szejm választ meg 3/5-ös többséggel a szenátus egyetértésével hét évre (első vezetője 2000–2005 között Leon Kieres volt, majd őt követte a katyńi repülőgép-balesetben elhunyt Janusz Kurtyka, akinek helyét 2010-ben Franciszek Gryciuk vette át, 2011-ben az akkor 38 éves Łukasz Kamiński lett az intézet első embere). Az elnök munkáját helyettes segíti, a 11 tagú tanácsból hét főt a szejm, kettőt-kettőt a szenátus és az államfő delegál ugyancsak hét évre.

Az intézet négy nagyobb szervezeti egységre tagolódik: Lusztrációs feladatokat kapott a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Vizsgáló Főbiztosság, amely 2011-ig 900 vizsgálatot folytatott le, 240 vádiratot készített 400 személy ellen. Az intézet 2007 óta Átvilágítási Irodát működtet és nagy létszámmal, komoly költségvetési ráfordítással tartja fenn Közoktatási Irodáját. Utóbbi tudományos kutatásokat végez, oktatási, ismeretterjesztő tevékenységet folytat több képzési szinten. Ez a gyerekeknek szóló társasjátékoktól (úgymint „Legyél te is lengyel marsall”, „Emlékezés 39”, „Sorban állás”, „Angliai csata”) a kiállításokon és konferenciákon keresztül a különböző kiadványokig (2009-ig 600 ilyen jelent meg) terjed. A levéltári feladatokkal, a kutatók és az egyéni betekintők kiszolgálásával a Levéltári Iratok Megőrzéséért és Közzétételéért Felelős Iroda van megbízva.

A jogszabály kötelezi az Átvilágítási Irodát, hogy katalógusokat készítsen és hozzon nyilvánosságra a közhivatalt ellátó személyek ellenőrzéséről. A személyes adatokat tartalmazó listák az intézet honlapján keresztül (http://www.ipn.gov.pl/) érhetők el. Ez részét képezi a kormány nyilvános információkat tartalmazó weboldalának, amelyen keresztül biztosítják az állampolgároknak az állami szervek, önkormányzatok, szakszervezetek, egyéb közfeladatot ellátó szervek közérdekű adataihoz való hozzájutást.

Az adatbázisban négyféle listában lehet keresni. Az elsőben az 1989. augusztus 23. előtti párt- és állami vezetőkről találhatók adatok. Tartalmazza a Lengyel Munkáspárt, majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Minisztertanács tagjainak, a központi államigazgatási szervek vezetőinek rövid életrajzi adatait, a betöltött párt- vagy állami pozíció megnevezését, helyét és idejét. A lista folyamatosan bővül, ennek intenzitását jól mutatja, hogy egy évvel ezelőtt 9133 személyről szolgáltatott információkat, jelenleg 11 678-ról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Így néz szembe Lengyelország a saját múltjával

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra