Zrínyi: a hősies önfeláldozás örök példája
2012. szeptember 8. 11:38
Zrínyi 1566. szeptember 8-i kirohanása a magyar és a horvát nép számára a hősies önfeláldozás örök példája. A vár hosszas ostromára pontot tevő hőstett a magyar irodalom kezdetei (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem) számára éppen úgy fontos történelmi pillanat volt, mint a késői utódok számára, akik Zrínyi példájával illusztrálták koruk visszásságait (Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász), de helyét még a pesti szlengben is megtalálta (zrínyizés: a kocsma gyors és mielőbbi elhagyása a cehh rendezésének mellőzésével). Éppen ezért fontos, hogy megismerjük és eredeti iratokkal illusztráljuk ennek az események a hátterét, lefolytatását és következményeit.
A magyarországi hadszíntér
Eger hősies védelmét követően az oszmán haderő hamarosan ismét a magyarországi hadszíntér felé fordult. A budai pasa vezetésével észak (Fülek elfoglalása, 1554), valamint a Dunántúl felé (Kaposújvár, Korotna, Babócsa, 1555) vezettek hadjáratokat. Ez utóbbi támadások egyben a védelem kulcsának számító Szigetvár ellátását veszélyeztették, mivel az így háttérország nélkül maradt. 1556-ban még sikerült Szigetvárat megtartani, mivel a Nádasdy Tamás nádor vezette magyar, stájer és külföldi haderő elvonta az ostromlók egy részét, majd meg is verte őket.
A súlyos vereséget szenvedett oszmánok végül feladták a vár ostromát. Az Erdélyt birtokló János Zsigmond kapitányai és Ferdinánd egyik legtehetségesebb hadvezére, Lazarus von Schwendi között Felső-Magyarország birtoklásáért folyó csatározások (1564–1568) jelentették az újabb hadszínteret. Schwendi sikeres támadásai János Zsigmondot a számára kedvezőtlen szatmári megállapodásra kényszerítette. Eszerint Bihar megye kivételével lemondott volna minden magyarországi foglalásáról, a választott királyi címről, és fiú örökös nélküli halála esetén Erdélyt a Habsburgoknak adta volna át. I. Szulejmán számára ez elfogadhatatlan volt, és ugyan ebben az évben a máltai hadjárat miatt nem kelhetett hadra, de a következő évben több ütemben is megtámadta a Magyar Királyságot. 1565-ben a boszniai pasa Zrínyi Una menti várait (Kruppa, Novi), a temesvári pasa pedig János Zsigmond csapataival kiegészülve Erdődöt, illetve Nagybányát foglalta el. 1566-ban pedig maga a hetvenkét éves szultán szállt táborba.
A nyár elején Arszlán budai pasa kísérelt meg több dunántúli várat elfoglalni, de próbálkozásai siker nélkül jártak. Júliusban a Pertev pasa vezette csapatok a Tiszántúlra vették az irányt, hogy a János Zsigmondot támadó Schwendit visszaszorítsák. Ehhez el kellett foglalni a Dél-Alföld utolsó jelentős végvárát, Gyulát, melyet Kerecsényi László védett sikertelenül, és végül feladta a várat. A várból szekerekkel kivonuló csapatokat a zsákmány miatt az oszmán csapatok megtámadták, Kerecsényit „ki nem jószágos cselekedettel, vagy jelesen viselt dolgaival, hanem kérkedséggel és gróf Zrínyinek s Tahynak Ferdinánd császárnál való szüntelen ajánlásokért tisztekre s kapitányságokra ment vala fel” elfogták és a szultán parancsára kivégezték.
A szultán Zimonynál fogadta János Zsigmond hódolását, majd seregével július 30-án Szigetvár alá vonult, melyet Zrínyi Miklós védett. Zrínyi Miklós / Nikola Zrinski (1508 körül – 1566. szeptember 8.) családja a horvát Šubić nemzetségből származott, mely a 14. századtól Zrínyinek nevezte magát. Vagyona részben a Várad mellett elesett Frangepán Kristóf leányával, Katalinnal kötött első házassága révén nőtt meg jelentősen, melyet maga I. Ferdinánd szolgálatában növelt tovább. 1529-ben részt vett a török által ostromolt Bécs védelmében. 1542. december 27-től a Pestet ostromló királyi seregek sikeres felmentését követően dalmát-horvát-szlavón bán, mely tisztségéről 1556 végén lemondott.
1542-ben Somlyónál, 1556-ban Kostajnica váránál, Nádasdy Tamással és az osztrák segéderőkkel Babócsánál aratott győzelmet a helyi oszmán erők felett. 1546-ban királyi adományként megszerezte családja későbbi törzsbirtokát, a Muraközt Csáktornyával. 1556. november 23-tól haláláig királyi tárnokmester, vagyis a hazai főméltóságok között a harmadik legrangosabb. 1562-től dunántúli főkapitány, ugyanebben az évben még helytartónak is jelölték. Az I. Miksa által megkötött békében meghatározott évi adó kifizetését erősen ellenezte, és így nem tartozott az új uralkodó belső magyar hívei közé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
