Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy befagyott konfliktus anatómiája

2012. szeptember 5. 19:39

Az orosz befolyás

A terület 1805-ben orosz protektorátus lett, a béke pedig megerősítette Ibrahim Khalil Khan és leszármazottainak jogát Karabah irányítására. A status quo-n az 1823-as gulisztáni békeszerződés sem változtatott, melynek nyomán Karabah a cári Oroszország része lett. Ennek következtében rengeteg azeri család menekült Perzsiába, miközben az ott élő örmények közül szintén sokan érkeztek, azt remélve, hogy a cár oltalmába fogadja őket.

Karabah szovjetizálása

A karabahi konfliktus gyökere Sztálinnak a Transzkaukázus szovjetizálását elrendelő döntésére vezethető vissza. Az 1920-as években Sztálin volt a Szovjetunió nemzetiségi ügyek népbiztosa, amely kormányhivatal égisze alatt a Kavburo is működött. Az 1917-es oroszországi forradalom után Karabah Azerbajdzsánnal, Örményországgal, Grúziával és Dél-Kaukázussal együtt a kérészéletű Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaság része lett, amely entitás egy év múlva államalkotó részeire bomlott.

Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense a Múlt-kornak elmondta: Hegyi-Karabah hovatartozása kapcsán egészen három napig az örmények érezhették magukat nyeregben, de a törökökkel jó kapcsolatot kereső Sztálin később úgy döntött, hogy az azerieknek adja a területet, amelynek nagyfokú autonómiát biztosított. A kutató szerint erre az időre tehető az örmény és az azeri nemzettudat kialakulása is, amely tovább bonyolította a Hegyi-Karabah körül kialakult bonyodalmakat.

1918 és 1920 között több fegyveres konfliktusra is sor került, amelynek tétje a különböző régiók – így például Karabah – feletti irányítás megszerzése volt. 1918-ban az első karabahi örmény nemzetgyűlés deklarálta a terület függetlenségét, s egy nemzeti tanács illetve kormány felállításáról is döntés született. Az egykoron hatalmas birodalmának utolsó bástyáiért elkeseredetten küzdő oszmánok később betörtek Karabahba, de ott fegyveres ellenállásba ütköztek. A törökök veresége után a brit hadsereg lépett a színre, s London átmenetileg elismerte az Azerbajdzsán által kinevezett Khosrov béj uralmát Karabah fölött, de a végső döntést a Párizs környéki békékre bízta.

1920 februárjában ugyan az örmény nemzeti tanács beleegyezett, hogy a terület Azerbajdzsán joghatósága alá kerüljön, azonban a lázadók folytatták gerillaharcukat a régióban, s soha nem fogadták el az egyezmény érvényességét. S miközben áprilisban Azerbajdzsán még mindig az örmény ellenállókkal harcolt, a bolsevikok kerültek előnybe.

A harcokba belefáradt örmények augusztus 10-én elfogadták, hogy a végső egyezség megkötéséig elismerik a bolsevik okkupációt, de hamarosan rá kellett jönniük, hogy az új szovjet vezetés nem áll meg a határoknál: Moszkva előbb Örményországot és Grúziát vonta fennhatósága alá, s már azon munkálkodott, hogy miként tudná befolyását egészen az új Törökországig kiterjeszteni.

Az, hogy Karabah végül nem az örményeké lett, a reálpolitikus Sztálin felismerésének és döntésének köszönhető: a Szovjetunió beleegyezett a terület felosztásába, egészen pontosan abba, hogy Zangezur Örményországhoz kerüljön, Nahcsivan és Karabah pedig Azerbajdzsán része legyen. Az egykori kánátus területén hivatalosan 1923. július 7-én alakult meg a Hegyi-Karabah Autonóm Terület.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Egy befagyott konfliktus anatómiája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra