Trockij Mexikóban

2012. augusztus 31. 12:05

A bolsevik forradalom igazi hőse, vagy a korszak egyik legveszélyesebb embere? Unokája, Esteban Volkov szerint inkább az igazi apafigura, aki pillanatnyi boldogságot és stabilitást hozott a család életébe egy olyan korban, amikor a politikai üldöztetés vált általános érvényűvé. „Állandóan cseréltem apáimat és anyáimat” – mondta el a ma 86 éves férfi a BBC-nek. „Az Öregemberben (így nevezték Trockijt) végre megtaláltam a stabilitást, de az sem tartott soká” – fűzte hozzá.

Volkov 13 éves korában érkezett Európából az Újvilágba, de életét előtte sem a gondtalan gyermekkor jellemezte: egyik országból a másikba költöztek anyjával, Trockij lányával, Zinaidával, akinek Sztálin féktelen haragja elől kellett menekülnie. „Mexikó az abszolút változás volt, tele színekkel, fényekkel, egyáltalán nem olyan volt, mint Európa” – idézte fel kezdeti izgatottságát a férfi. „Elkezdtem iskolába járni, gyalog. Senki nem tudta, hogy ki a családom” – tette hozzá.

Trockij (balra) Mexikóban

Trockijt 1929 februárjában deportálták a Szovjetunióból. Először a törökországi Büyükadába került, ahol a Fehér Hadsereg itt állomásozó egykori tisztjei jelentették rá a legnagyobb veszélyt, de életét a támogatóiból verbuvált önkéntes testőrség védte. 1933-ban Édouard Daladier francia kormányfő ajánlott fel menedékjogot a kegyvesztett szovjet politikusnak, de miután Párizsba nem mehetett (Trockij egy ideig Royanban és Barbizonban élt), Norvégia felé vette az irányt. A kormányra gyakorolt befolyása miatt azonban házi őrizet alá helyezték a szovjet politikust, aki a norvég tisztviselők közbenjárására végül Mexikóba került.

Trockijt Tampico kikötőjéből különvonat szállította Mexikóvárosba, ahol Coyoacánba, Diego Rivera mexikói festő és felesége, a politikussal állítólag bensőséges viszonyt ápoló Frida Kahlo otthonában nyert elhelyezést. Mexikóban Trockij amerikai kommunistákkal, így a trockista James P. Cannonnal, Joseph Hansennel és Farrell Dobbsszal dolgozott együtt, miközben írói alkotóvágyát is kiélhette; ekkor öntötte végső formába Az orosz forradalom történetét (1930) valamint az Elárult forradalom (1936) című munkáját, komoly kritikákat megfogalmazva bennük a Sztálin vezette szovjet rezsimmel szemben, amelyet „degenerált munkásállamnak” nevezett.

Esteban Volkov

Volkov elmondása szerint az élet nagyapja jól őrzött, hatalmas coyoacani otthonában tele volt izgalommal. Trockij ideje nagy részében íróasztalánál ült és dolgozott, interjúkat adott az őt felkereső újságíróknak, s külföldi aktivistákkal vagy éppen a család szolgálatába szegődött testőrökkel vitatkozott politikai kérdésekről. Arra azonban gondosan ügyelt, hogy a családi ebédek alkalmával az unoka előtt ne beszéljenek ezekről a dolgokról. „Egész családja a politika miatt halt meg – szerette volna, ha legalább az unokája túléli”. Volkov apját a harmincas években küldte Sztálin a Gulagra, míg anyja, Zinaida öngyilkosságot követett el, amikor párizsi száműzetésben volt.

Trockij korán kelt, kertészkedett, megetette az állatokat, majd a rövid „kitérő” után visszament dolgozni – emlékezett vissza az anyanyelvét elfelejtő, ezért nagyapjával franciául társalgó unoka a közös együttlétükre. A család a barátokkal együtt sokszor ment kirándulni, autókaravánokban indultak, legfőképp vidékre, el a nyüzsgő városból. Volkov számára ezek voltak a boldog, soha nem tapasztalt békés pillanatok, amelyeknek egyszer csak hirtelen vége szakadt.

A harmincas évek hírhedt moszkvai pereiben minden ellenzéki csoportosulás vezetőjének Trockijt vizionálták, akinek végzetét Sztálin egyik bérence okozta. 1940. augusztus 20-án – miután májusban már túlélt egy merényletet – egy Ramón Mercader nevű NKVD-ügynök otthonában jégcsákánnyal agyonverte. Trockij állítólag megparancsolta, hogy vigyék el az éppen iskolából hazatérő fiút; a politikus másnap, egy mexikói kórházban belehalt sérüléseibe. Az unoka – aki nem ment el nagyapja temetésére – nagyanyjával élt tovább a közép-amerikai országban. Később egyetemre ment, megházasodott, s négy gyermeket nevelt fel. A családi otthont múzeummá alakította, mint mondta, „kötelességből”, így tisztelegve nagyapja emléke előtt.