Hová tűnt a Kádár-kor legjobb budapesti nyaralója?
2012. június 28. 16:38
Építészeti, de képzőművészeti alkotás is
Az épület tömege egységként kezelt szobrászi forma, legalább annyira képzőművészeti, mint építészi alkotás. Talán nem nagy tévedés, ha formai párhuzamait olyan alkotók épületeiben találjuk meg, mint a szobrász Pierre Székely vagy a festő Victor Vasarely. Magyarországon ez ebben a korban teljesen társ nélküli gesztus, állami megbízásra nyilván lehetetlen lett volna egy hasonló ház megvalósítása.
Az építéssel így is meggyűlt Kévés baja: sok időbe telt annak a zsaluzóácsnak a megtalálása, aki elvállalta az összetett vasbetonfelületek kivitelezését. Végül egy hatvan körüli, még a két világháború között tanult mester vállalta a feladatot. Az építkezés kalákában zajlott, a tulajdonos baráti-ismerősi körének segítségével. Előfordult, hogy a teljes vízilabda-válogatott ott dolgozott a Mátyáshegyen, Kárpáti György vezetésével, a fizetséget pedig konyakban kapták – emlékszik vissza az építész. A lakásba akkoriban forradalminak tűnő, felfújható műanyag ülőbútorok kerültek, amiket szintén a sportolók segítségével szerzett be a tulajdonos nyugatról. A nyaraló „átadója” népünnepély-számba ment, az ügyfelek közül mindenki ott volt, aki számított, Gyarmati Dezsőtől Bara Margitig.
Kévés büszke volt az épületre, ezer példányban még saját kiadványt is készíttetett róla. Nem hiába. Magánberuházásban épített teraszházait több nyugati szakfolyóirat közölte. A Bauwelt hasábjain megjelent képekre figyelt fel Udo Kultermann, a Washington University professzora, aki a főszerkesztő közvetítésével megkereste az építészt. Ezt követően jelentek meg több könyvében Kévés munkái, többek közt a nyaraló, amit Magyarországon egyetlen sajtótermék sem közölt.
„1972-ben Kévés György egy barátjának nyaralót tervezett Budapest egyik külső területén, amely szöges ellentétben állt azzal az irányzattal, amelyet az Ipartervben végzett tevékenysége során követett. A ház az azonos korban épült házak főként tropikus formájával rokon, melyhez hasonlóak Brazíliában és Olaszországban épültek. E domboldalon megvalósult kis háromszintes nyaralónál a körformát használta fel, mint domináns elemet, mellyel új épületet alkotott. Az épület metszetét nézve a körforma alkotóelemként való hangsúlyozása a fantáziának olyan frissességét mutatja, mellyel ritkán találkozunk Kelet-Európa bármely részében” – méltatta Kultermann egy 1983-as cikkében a mátyáshegyi házat.
De vajon mi lehet vele most? Kérdésünkre az építész csalódottan legyint: átépítették. Bár az eredeti, masszív vasbetonszerkezettel nem tudtak mit kezdeni, egy toldalékkal eltorzították az eredeti arányokat. Sajnos Kévés György a pontos címre nem is emlékszik, csak annyira, hogy a nyaraló a Mátyáshegy északi oldalán áll, és a Dunára néz. Ez nem rettenthet vissza, így június 18-án az esti órákban elindulok a ház felkutatására, bár kocsim nincs, és a BKV útvonaltervező programja az egyetlen megközelítési alternatívát egy 42 perces sétában látja. De hiába járom be a Mátyás-hegy több, lehetetlenül meredek utcáját: a ház nincs meg.
Kovács Dániel cikke a hg.hu blogon olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
