Nők a Watergate-botrányban

2012. június 22. 11:29

1972 mérföldkő volt az Egyesült Államok történetében, de fordulópontot jelentett az amerikai nők életében is. Nem véletlen, hogy a Watergate-botrány egyik legfontosabb könyvének címe All the President's Men volt; ebben azokról a férfiakról olvashatunk, akik hatalmukkal visszaélve az USA 20. századi történetének legnagyobb belpolitikai botrányát idézték elő, de persze azokról se feledkezzünk el, akik az ügyet szépen lassan felgöngyölítették: ő volt Bob Woodward és Carl Bernstein, a Washington Post két újságírója.

A könyv elején több kategóriába szedték a történet 52 legfontosabb szereplőjét: az elnök emberei, a betörők, a szenátor, az ügyész és a Washington Post. Az 52 felsorolt emberből 51 férfi. Az egyetlen kivétel Katherine Graham, Pulitzer-díjas amerikai újságíró, a Washington Post tulajdonosa. A nők természetesen ennél jóval nagyobb szerepet játszottak a történetben, emléküket azonban korántsem őrizte meg úgy a kollektív emlékezet, mint a Watergate-ügy befolyásos férfi szereplőiét.

Az újságírók legfontosabb anonim forrása ugyan kétségkívül Mélytorok volt, de mégis a „könyvelő” felfedésével sikerült a Fehér Házban folyó korrupcióra ráirányítani a figyelmet. „Az igazi fordulópont az volt, amikor Carl megtalálta a könyvelőt. Nála voltak a pénzzel kapcsolatos részletek, tudta, ki irányítja a pénzmozgást. Ha megnézzük az All the President’s Men-t, akkor azt látjuk, hogy a kulcsszereplő a könyvelő volt” – nyilatkozta még a múlt héten Woodward.

A könyvelő Judy Hoback (Judy Miller), egy fiatal, egygyermekes özvegy volt, aki a Committee to Re-elect the President (CRP) nevű, Nixon elnök újraválasztásáért küzdő adománygyűjtő szervezetnek dolgozott. Hoback azon kevesek egyike volt a bizottság tagjai közül, akik hajlandóak voltak beszélni a riporterekkel; s mivel a pénzügyi szálak az ő kezében futottak össze, vallomásával – bármennyire is ’kis halnak’ számított – az utolsó puzzle-darab is helyreállt a történetben.

Watergate és a feminista mozgalom gyökerei is a hatvanas évekre nyúlnak vissza – mondta el Mary Thom, a feminista magazin, a Ms egykori szerkesztője, aki szerint Nixon tiltakozása jól példázta azt, hogy az elnök miként vélekedett a protestmozgalmak jelentette fenyegetettségről. Mindenesetre a Watergate-botrány női főszereplői nem gondolják azt magukról, hogy feminista mozgalom élcsapatába tartoztak volna. „Soha nem tekintettem magamra ’női újságíróként’. Otthon nő voltam, de a munkahelyemen újságíró” – vallotta a Woodwarddal és Bernsteinnel együtt dolgozó Marilyn Berger.

A nők nem is indulhattak volna nagyobb hátrányból a szakmában. „Erősen tartotta magát az a nézet, hogy egy nő nem lehet profi és képzett” – fejtette ki az Észak-Karoliniai Egyetem történésze, Nancy MacLean. 1972-ben a nők átmeneti korban éltek: a női egyenjogúságot kimondó alkotmánykiegészítést ugyan elfogadta a Kongresszus, az egyes államok azonban nem. „Csak azért, mert a törvények változtak, nem jelenti, hogy a világ is megváltozott” – így MacLean.