Gazdasági válság: a római kori Britannia intő példája

2012. május 30. 16:25

Az Európából érkező hírek nap mint nap egyre borúsabb képest festenek a kontinens gazdasági helyzetéről. Gazdasági válságtól hangos az egész kontinens: a növekvő munkanélküliség és az infláció zavargásokat okoz, Nyugat-Európa egyes részeire tüntetéseket jósolnak. Aggasztóan emelkedik a radikális csoportok, a szélsőséges és populista mozgalmak támogatottsága.

A mai gazdasági helyzetben intő példát mutat a szigetország történetének talán legnagyobb válsága. Az 5. század elejére Britanniában a pénzhasználat teljesen megszűnt, a települések hanyatlásnak indultak, bár néhány város túlélte a pusztítást. Erre a legjobb példa Carlisle városa, ahol a városi tanács és a vízvezetékek még a 7. században is működtek, azonban a középületeket hagyták elpusztulni, s a települések zömében annyi szemét gyűlt össze az utcákon, hogy végül az emberek többsége elhagyta őket.

A britek visszasüllyedtek a vaskor gazdálkodási szintjére. A lakosságszám a négymilliós csúcsról a negyedére csökkent a járványok, éhínségek és az 500-as évek éghajlatváltozása következtében. Vidéken az élet tovább folyt, de csak a cserekereskedelem és az önellátás szintjén, amiből végül a középkori és a modern társadalmak kialakultak.

Felmerül hát bennünk a kérdés: lehet tanulni valamit Britannia akkori tapasztalataiból a mai válságok idején? Természetesen másfél évezred nagyon hosszú idő és a feltételek is lényegesen különböztek a mostaniaktól. A mai tömegdemokráciák ráadásul sokkal összetettebb társadalmi formációk, mint amilyenek a római világ idején létező közösségek voltak. Róma még a 4. században is hatalmas hadsereggel védte önmagát, azonban egy évszázaddal később a hadsereg felbomlott, helyette az új barbár elit vette kezébe az irányítást. A változás sehol sem volt nagyobb, mint a volt birodalom peremvidékein, például Britanniában.

Edward Gibbon a 18. századi híres művében, A Római Birodalom hanyatlása és bukása című könyvében a nagyhatalom bukásának okát nem a barbárok, hanem a kereszténység rovására írta. A mai történészek szerint ez nem így van, azonban egy valami bizonyos: Róma története arra emlékeztet bennünket, hogy a komplex társadalmak elbukhatnak és el is buknak.

Először a társadalmi osztályok, a szegények és a gazdagok közötti szakadék kezdett el nőni. A legtöbb kutatás azt mondja, hogy a társadalom akkor igazán élhető és „boldog”, ha ez a szakadék minél kisebb. A Római Birodalom nyugati felében az igazi vagyon a földben feküdt. A 300-as években a nagybirtokosok elérték, hogy a terület értékénél kevesebbért is földhöz jussanak, ami a pénzügyi és a hitelesség szakadékát még jobban elmélyítette.

A gazdagabb rétegek túlkapásait és pénz utáni hajszáját az alacsonyabb társadalmi rangúak nem nézték jó szemmel, s igyekeztek belőle kimaradni. Az összeomlás fogalmát nehéz számszerűsíteni, azonban az bizonyos, hogy ha a „csoportérzés”, a társadalom egy közös cél felé haladása és azt szem előtt tartása elvész, ez az állapot elvezethet a rendszer széteséséhez, az összeomláshoz.