Jézus "feltámadása" lehet a torinói leplen

2012. március 27. 08:54

A torinói lepel minden idők talán legnagyobb rejtélye; kérdés, meddig. Évszázadokon át pápák, hercegek és koldusok kerekedtek fel, hogy – amíg lehetett – élőben megtekinthessék Jézus halotti leplét; vagy – s nem sokkal vannak kevesebben, akik ezt állítják – a világ legnagyobb „hamisítványát”. Kutatók sora tette fel életét arra, hogy megfejtse a Jézus képmását őrző ereklye elkészítésének titkát, igaz, a leplen 1988-ban végzett radiokarbonos vizsgálat már megállapította, hogy nem eredeti. (Az egymástól független három különböző egyetemen – Oxford, Zürich, Arizona – végzett eredmény ugyanazt az eredményt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető.)

„Ez volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet” – adott magyarázatot a lepel titka iránti vonzalmára a negyvenéves kutató, Thomas de Wesselow. „Már fiatal koromban érdekelt a rejtély” – tette hozzá sokat sejtetően. Nyolc évvel ezelőtt de Wesselow elismert művészettörténészként sorra aratta a szakmai babérokat, de akkor egyszer csak úgy gondolta, hogy a reneszánsz festmények helyett sokkal jobban érdekli őt a torinói lepel, amely – mint fogalmazott – akadémiai berkekben „méreg” volt, egy olyan téma, amely „kiengedte a szellemet a palackból”, de egyszerűen nem tudott ellenállni ennek az „intellektuális puzzle-nek.”

A legtöbb lepel-kutatónak ez azonban több mint intellektuális kérdés. Sokaknak egy nehezen megfogható, hitbeli bizonyíték arra, hogy Jézus valóban úgy halt meg, ahogyan az az evangéliumban szerepel. 1983-ban a lepel új tulajdonosa, a Katolikus Egyház bejelentése azonban sokakat elszomorított: ekkor jelentették be, hogy a lepel Jézus keresztre feszített testének reprezentációja, nem pedig az a vászonlepel, amelybe halála után tekerték.

De Wesselow „súlyos hibának” tartja az 1988-as radiokarbonos kormeghatározó vizsgálat eredményét, amivel pápább a pápánál, hiszen sokkal jobban hisz a lepel eredetiségében, mint maga az egyház. Szerinte a szövetdarab pontosan az, aminek készült: lepel, amellyel Jézus testét tekerték körbe, miután leszedték a keresztfáról. A 450 oldalas új könyvében, A jelben e mellett, pontosabban a de Wesselow-i értelemeben vett feltámadás mellett érvel.

Az első kihívást a szövetdarab időbeli elhelyezése jelentette. A torinói lepel első megjelenése az 1350-es évekre tehető, mikor egy francia lovag, I.Geoffroi de Charny kiállította kápolnájában. „De honnan kapta meg?” – teszi fel az adekvát kérdést de Wesselow. A válasz a francia lovagok és a Konstantinápolyt 1204-ben kifosztó keresztesek közötti kapcsolatban keresendő. De Wesselow egy olyan leírásra hívja fel a figyelmet, amely egy a torinói lepelre kísértetiesen hasonlító ruhadarabról szól; ezt a konstantinápolyi események előtt látták utoljára, a textil pedig nem más, mint Jézus halotti leple, amely akkor eltűnt és soha többet nem hallat magáról. De Wesselow tehát azt állítja, hogy a keresztesek hozták magukkal Konstantinápolyból.

S a Boszporusz-parti város lesz az, ami elvezet bennünket a következő rejtélyhez, a Szent Mandylionhoz, a keleti kereszténység elveszett ereklyééhez, amelyen állítólag Jézus arcmása található. „A Mandiliont 944-ben vitték a városba, ami nagy feltűnést keltett, mivel vérrel festették” – magyarázta a kutató, aki könyvében a Jézus legkorábbi ábrázolásának tartott ikon legendáját is újragondolta. Szerinte a leplet a Madylionhoz hasonlóan 1204-ben lopták el, s azon történészek álláspontját osztja, akik szerint ez Jézus halotti leple lehetett összehajtogatva és bekeretezve úgy, hogy csak az arc volt látható – innen az ikon domborzati formát idéző gyűrődése. Elmélete mellett rengeteg bizonyítékot hoz fel könyvében, mindezt nem kevesebb, mint száz oldalon keresztül teszi.

Az utóbbi évtizedekben két figyelemre méltó tudományos vizsgálat foglalkozott a lepellel. A pollenvizsgálat 1300 évvel ezelőttre datálja a leplet, míg a textilvizsgálat azt mutatta, hogy a darab nem középkori eredetű, s párhuzamok figyelhetők meg a lepel és az első században élt zsidók által használt ruhák között. De Wesselow maga kevés kutatást végzett, inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy összegyűjtse a korábbi vizsgálatok eredményeit, új megvilágításba helyezze azokat, s következtetéseket vonjon le belőlük.

De Wesselow elveti a feltámadás „isteni misztikumát”, s egy ennél sokkal hihetőbb változattal áll elő. Úgy gondolja, hogy amikor az apostolok meglátták Jézus képét a leplen, azt valóságos dolognak fogták fel. Az emberek akkoriban nem voltak hozzászokva a képi ábrázolásokhoz, amelyek igen ritkának számítottak kétezer éve. „Volt valami animisztikus abban, amit láttak. Ahol árnyékokat és visszatükrözést láttak, ott volt maga az élet is. A leplen az élő Jézus képét csodálhatták meg” – fejtette ki de Wesselow.