A vasút mint érv a trianoni tárgyalásokon
2012. március 11. 19:39 Tordai Rita
A magyar-jugoszláv határ kérdései és a vasút
A délszláv állam szerb, horvát és szlovén delegátusai mindegyikének külön elképzelése volt a határok megvonását illetően, és az előhozandó elvek itt is nemegyszer komoly vita tárgyát képezték. Elsőrendű céljuk újonnan létrehozott államuknak — az Egyesült Államokon kívül — a többi nagyhatalommal való elismertetése volt, csak ezután vették számításba a Magyarország déli területein megvalósítható térnyerésüket. Míg a horvát képviselők a nemzeti elvet részesítették előnyben a határok kialakításánál, addig a szerbek legtekintélyesebb vezetője, Nikola Pasic, a szerbek vezető politikusa a stratégiai elvet helyezte előtérbe például a Bánát megszerzése érdekében; mást nem is tudott volna, mivel itt döntően magyarok éltek. A területre egyébiránt a románok is igényt tartottak, és a végérvényesen meghúzott határoknál nekik kedveztek.
A Jugoszlávia és Magyarország közötti vonal pedig a következőképp alakult: Makótól 9 kilométerre délnyugatra találkozott a román határral, majd kelet felé haladt, s a szabadkai csomópont - és a környékén élő 300 000 magyar - leválasztásával kettészelte a Szegeddel, Bajával és Kiskunhalassal összekötő — a mindennapos kapcsolati szálat jelentő — vasútvonalakat. Az új végállomás a határ menti Csikéria területére került. Szabadka birtoklása azért volt fontos számukra, mert a Zombor-Bród-Szarajevó-Mostar vonal mentén az Adriai-tengerhez vezetett.
Kezdetben Baranya megyére nem tartottak igényt, — az ott csupán kisebbségben lévő délszláv népek miatt —, illetve elegendő volt számukra a természetes határvonalat jelentő Dráva folyó. Tehát délebbre kellett visszahúzódniuk a belgrádi egyezményben kijelölt vonaltól, pedig amint az napvilágot látott, a szerbek nyomban megszállták a kiírt Baja-Pécs-Dráva vonalat.Később a Duna-Dráva „háromszög" Mohács, Villány és Siklós által behatárolt részére, de a szénbányákkal rendelkező Pécsre is igényt tartottak— ennek érdekében nem vetették meg a zsarolás eszközét sem. Végül a Dráva folyó mentén meghúzott végleges határvonal a Pécs környéki szénmedencét nem szeparálta el, de a baranyai térségben elvágott néhány harmadrendű vasútvonalat, ezzel együtt a 20. század elejétől kialakulóban lévő kistérségi áruforgalmat.
De ami még ennél is lesújtóbb volt, az az, hogy megszakadt a majd' 400 kilométeres Alföld-Fiumei Vasúttársaság folyamatos forgalma Nagyvárad román, valamint Szabadka, Eszék, Zágráb állomásainak jugoszláv határon belülre kerülése által. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az ország közvetlen kapcsolata a fiumei állomással megszűnt és ezzel kikapcsolta a déli régiót valamint az alföldi mezőgazdasági és ipari termékeket a világkereskedelem vérkeringéséből. A jugoszláv államnak azonban szüksége volt erre, a már említett közép-európai vasúthálózat létrehozása miatt: Zenta és Csóka között 1921-re hidat emeltek a Tiszán, és az idevezető vonal megépítése kapcsolatot teremtett a jugoszláv és román hálózat között. Az egyetlen „épen maradt" határszakasz délnyugaton a Dráva, mint természetes határ mentén húzódik. A Barcs-Gyékényes vonal miatt nem lépték át a folyót, ez — valamint a gólai állomás — Magyarországé maradt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
