A legbizarabb mulatság

2012. február 23. 14:07

A mészárlás Batthyány Margit rohonci (rechnitzi) birtokán zajlott le 1945. március 24-én. Jóllehet a tragédia körülményei mindmáig vitatottak, David Litchfield brit újságíró több cikket és könyvet írt róla kutatásai alapján. Állítása szerint a grófnő azon a napon több magas rangú nácit látott vendégül a kastélyban, és a helyi Gestapo-főnök, Franz Podezin ötlete volt, hogy szórakozásként rendezzenek öldöklést az épület pincéiben elszállásolt magyar zsidók között.

A mészárlás mintegy száznyolcvan áldozatot követelt, Podezin állítólag saját kezűleg válogatta ki a hóhérokat. Mint ahogyan az Osztrák Kulturális Fórum, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete és a Budapesti Holokauszt Intézet szervezésében megrendezett szerdai előadáson is elhangzott: a kiválasztás után már önkéntes alapon folytak a gyilkosságok, arra senkit sem kényszerítettek. A Vörös Hadsereg a világháború végén ugyan megtalálta az áldozatok sírját, de azonnal betemették, miután kiderült, hogy a helyen nincsenek eltemetve szovjet katonák.

A tragédia

A kőszegi kiürítés miatt 1945. március 24-én este vagonokban magyar zsidó sáncásók érkeztek a rohonci pályaudvarra. Az áldozatokat teherautóval szállították a rohonci pályaudvarról; körülbelül 20-30 ember fért el rajta, így azt is lehet tudni, hogy körülbelül hétszer kellett fordulnia. A munkaképtelen embereket Podezin Orstgruppenführer parancsára éjfélkor a Batthyány-kastélyból a helyszínre szállított SS-ek, felfegyverzett párttagok agyonlőtték, agyonverték. Rohoncon vesztette életét március 26-án, negyvenhárom évesen a Budapestről elhurcolt Fenyő László költő, műfordító és kritikus.

Március 23-a és 29-e között sok száz magyar zsidó fogoly tartózkodott még Rohoncon. A női csoportokat futóárkok ásásánál, tisztításánál, a férfiakat úttorlaszok, földből készült fedezékek építésénél dolgoztatták. Az emberirtás a végnapokig tartott. A március végi, áprilisi eseményekről megállapítható, hogy a március 24-25-i rohonci mészárlásokkal kiterjedt gyilkosságsorozat kezdődött. Az SS-ek, a velük együttműködő osztrák "ifjú hitleristák", az osztrák "népfelkelők" zöme a magyar zsidók sorait ritkította a munkatáborok kiürítésétől Mauthausenig és Gunskirchenig.

A történészek között komoly vita bontakozott ki a mészárlásról; többen vitatják a brit újságíró elméletét. A berlini antiszemitizmus történetét kutató Wolfgang Benz szerint "az egész csak pletykákon és áttételes információkon alapul". Az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Központjának munkatársa, Winfried Garscha szerint a tömeggyilkosságra valóban sor került, de nem ilyen körülmények között: a kivégzésekről már jóval korábban megszületett a döntés. Érdekesség, hogy közvetlenül a tömegmészárlás előtt telefonhívás érkezett a kastélyba, s sokan állítólag azt hitték, hogy a mészárlás a kastélyban zajló ünnepség egyik "programpontja".

Franz Podezin 1945-ben – feltehetően a grófnő segítségével – eltűnt, szemtanú pedig nemigen akad: az áldozatokat 18 zsidónak kellett eltemetni, akiket aztán másnap szintén kivégeztek. Az osztag egyetlen életben maradt tagját 1946-ban meggyilkolták. Az ügyben felemelte a szavát a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ is, követelve a tömeggyilkosság teljes és pontos feltárását. Az intézet szerint a korábbi nyomozásokat furcsa módon leállították, vádat senki ellen sem emeltek. (Batthyány Margit grófnő 1989-ben Svájcban halt meg.) A burgenlandi település lakosai továbbra sem hajlandók részt venni a vizsgálatokban.

A RE.F.U.G.I.U.S., a Rechnitzer Flüchtlings- und Gedenkeninitiative Egyesület 1995. óta minden év márciusában emlékünnepséget rendez a bécsi vagy grazi Izraelita Hitközség képviselőinek, valamint a Zalaegerszegi Hitközség delegációjának jelenlétében. Arra törekszik, hogy a Kreuzstadl a Keleti Sánc minden áldozatának emlékműve legyen.

Nem lát, nem hall, nem beszél

Az Osztrák Kulturális Fórum szervezésében sorra kerülő előadáson megjelent osztrák történészek három olyan problémára hívták fel a figyelmet, amivel a kilencvenes években kellett szembesülniük. Egyrészt Rohonc és környékén nincs olyan ember, aki emlékezne az 1944-45-ös eseményekre, Nyugat-Magyarországon nem ápolják a tragédia emlékét, az emberek pedig egyre kevésbé hajlandók megbékélni múltjukkal. (Az egyik áldozat fia XVI. Benedek pápához fordult kétségbeesésében, de a Szentatya ahhoz a területileg illetékes püspökhöz irányította a szülei végső nyughelyét kereső férfit, aki egyszer már visszautasította őt.) Annak viszont örülnek, hogy mióta két évtizede elkezdtek dolgozni a témán, végre pozitív irányú fejleményekről is beszámolhatnak.

A tömegsírok pontos helye egyelőre ismeretlen, a feltételezések szerint valahol Kreuzstadl közelében lehet. Sokkal többet azonban nem lehet tudni, mivel a Royal Air Force által 1945-ben készített légifelvételen kívül több topográfiai adat eddig nem került elő. Február elején újabb kutatás kezdődött, ekkor egy négy hektáros területet vizsgáltak át a szakemberek, de ennek eredményére még várni kell. A kutatók bizakodóak, amit az is jelez, hogy a helyszínen kialakított rohonci emlékhelynél több magyarázó szöveghelyet is üresen hagytak, hátha a közeljövőben sikerül megtalálni a tömegsírt.