Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

7500 éves halcsapdákat találtak Oroszországban

2012. január 27. 08:39 Science Daily

Egy nemzetközi kutatócsapat kerítőhálókat és egyéb halcsapdákat fedezett fel egy Moszkva melletti régészeti lelőhelyen. A felszerelés – amely a régió legkorábbi ilyen emléke lehet – fejlett technikáról árulkodik.

<

A Spanyol Nemzeti Kutatótanács (CSIC) vezette kutatás célja a halászatnak a korai európai telepekben betöltött szerepének megvizsgálása, különösen azokon a területeken, ahol a vaskorig semmilyen mezőgazdasági tevékenység nem folyt. „Egészen mostanáig úgy hittük, hogy a mezolitikumban nem voltak állandó települések. A feltárás során megismert tények viszont arra engednek következtetni, hogy mind a mezolitikumban, mind pedig a neolitikumban a Dubna mentén élők az egész év folyamán folytattak ilyen-olyan tevékenységet” – nyilatkozta a CSIC részéről Ignacio Clemente.

Clemente és munkatársai szerint a Zamostje 2-ben élők nyáron és télen vadásztak, nyáron és tavasszal halásztak, az őszi hónapok elején pedig vadbogyókat szedtek. „A halászat fontos szerepet játszott az életükben, mivel a halat sok mindenre fel tudták használni, könnyű volt tárolni, szárították és füstölték, de a későbbi fogyasztáshoz konzerválták is” – fejtette ki a szakember.

Az eszközök között van két, erdei fenyő vesszőből szőtt halcsapda, horgok, szigonyok, súlyok, úszók, tűk és kések. A Zamostje 2 – amelyet még a nyolcvanas években fedeztek fel – egyik különlegessége a helyszínen talált szerves anyagok bősége. A halmaradványokból a kutatók meg tudják majd állapítani az őskori ember szervezetébe bevitt fehérje mennyiségét, s azt, hogy a hal milyen helyet foglalt el a táplálkozásukban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	7500 éves halcsapdákat találtak Oroszországban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra