Az angol történelem mítoszai
2011. október 26. 15:39 BBC News
Normann invázió, dicsőséges forradalom, második világháború - csak néhány azon jelentős történelmi esemény közül, amelyről tévhitei vannak az átlagos brit állampolgárnak. A mítoszrombolásra egy brit történész vállalkozott legújabb könyvében.
Az olyan sorsfordító történelmi események, mint amilyen a 11. századi normann invázió, az 1688-as dicsőséges forradalom, illetve a 18. században kitört amerikai forradalom, a nemzeti mítoszok sorát gyarapítják, ennélfogva számos olyan tévképzet él az emberek fejében, amit szinte lehetetlen megváltoztatni. Erre a lehetetlenre vállalkozott Simon Jenkins, a Short History of England című könyv szerzője, aki tiszta vizet akart önteni a pohárba, ezért összegyűjtötte a legnagyobb tévedéseket.
Az 1066-os normann hódítással kapcsolatban gyakran elhangzik az a végletekig leegyszerűsített megfogalmazás, hogy a „jó” angolszászok harcoltak a „rossz” normannokkal, a hastingsi csata pedig úgy dőlt el, hogy egy nyílvessző Harold angolszász hős szemébe fúródott. Harold azonban dán felmenőkkel bírt – emlékeztet Jenkins –, ráadásul Hódító Vilmos sem volt francia, Rollo normann vezér fia volt, akinek Normandiát Együgyű Károly adományozta 911-ben – mindez pedig azt jelenti, hogy Harold és Vilmos is viking származású volt. Harold halála ráadásul sokkal borzalmasabb volt annál, mint ahogyan azt a krónikák lefestik: állítólag olyan sérülést szenvedett a csatában, hogy szeretőjét kellett hívni a holttest azonosításához.
Az 1415-ös agincourti csata – amelyet Trafalgarral és Waterloo-val említenek egy lapon – egyértelmű angol győzelme kapcsán sok kétely merül fel. V. Henrik angol király ugyan hősnek kijáró ünneplésben részesült az észak-franciaországi diadal után Londonban, de további öt év kellett ahhoz, hogy a troyes-i egyezményben a franciák elismerjék vereségüket, Henrik pedig diadalittasan bevonuljon Párizsba. A békét azonban nem sikerült megtartani, mivel az angol uralkodó nem engedhette meg, hogy a hadseregét tovább állomásoztassa a kontinensen.
A dicsőséges forradalom nevével ellentétben korántsem volt dicsőséges. A katolikus uralkodó, II. Jakab 1685-ben került hatalomra, de három év elteltével Franciaországba menekült. Az uralkodóváltás – amely során a protestáns Orániai Vilmos került Anglia élére – békésen zajlott; az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a vértelen puccsra csak azt követően kerülhetett sor, hogy Jakab gyakorlatilag kapitulált: az Orániai Vilmos vezette hadsereg lerohanta az országot, de a 463 hajóból álló rajt, illetve a 40 ezer katonát a közhiedelemmel ellentétben nem a parlament hívta be.
A szerző szerint komoly csúsztatás, ha valaki azt állítja: a britek nyerték meg a második világháborút. Több feljegyzés szerint ugyan Nagy-Britannia egyedül szigetelte el Németországot, ami talán igaz lehetett 1941-42-re – húzza alá Jenkins – de semmi esetre sem 1945-re, amikor Sztálin és Roosevelt Jaltában gyakorlatilag felosztotta a világot. A háborúban elesetteknek azonban csak a 2 százaléka volt brit (375 ezer katona, 60 ezer civil), míg a szovjet áldozatok az elhunytak 65 százalékát tették ki.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
