Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az alapító atyák oldhatják meg az euróövezet gondjait

2011. október 14. 08:39

A közgazdasági Nobel-díj idei két nyertese, a New York Egyetemen oktató Thomas Sargent és princetoni kollégája, Christopher Sims is úgy látja, hogy az Egyesült Államok megalapítása során született válaszok oldhatják meg Európa gazdasági problémáit.

<

„Nincsenek új ügyek gazdasági értelemben Európa és az euró tekintetében…ami más, az a politika természete” – nyilatkozta Sargent a Princetonon tartott sajtóeseményen. „Az 1780-as években az Egyesült Államok rosszul szervezett ország volt” – tette hozzá a közgazdász, utalva arra, hogy Amerika tizenhárom szuverén kormányból állt, melyek külön-külön emelhették az adókat és nyomtathattak pénzt.

A nemzetnek gyakorlatilag nem volt központja, se központi bankja, az adózási rendszer pedig nem tudott egy kézben összpontosulni. Sims szerint az euróválság megjósolható volt, ő például előre látta a folyamatot. „Néhány évvel ezelőtt írtam egy dolgozatot, amelyben az európai monetáris unió kétes fiskális alapjaira hívtam fel a figyelmet. Az euro megszületésekor létezett központi bank, de nem volt egységes fiskális hatóság, amely kérdéseket fogalmazott volna meg a fiskális és monetáris koordinációval kapcsolatban” – így Sims.

Sargent szerint az Egyesült Államok példája iránymutató lehet az euróövezeti tagállamok számára: 1787-ben a tizenhárom állam az adósságaikat a szövetségi kormány alá rendezte, s egyúttal hozzájárult, hogy a központi kormány vesse ki és szedje be az adókat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Az alapító atyák oldhatják meg az euróövezet gondjait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra