Középkori bankok, mai tanulságok

2011. október 3. 11:30

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara szeptember 29. és 30. között rendezte meg tanácskozását Bank és hitelezés a reneszánsz korában címmel. A kétnapos program az ELTE reneszánsz mesterképzési szakának bemutatkozó szimpóziuma volt, amelyen tizennégy előadó vett részt.

A konferencia első napján Peter Spufford, a Cambridge-i Egyetem professzor emeritusa előadásában (The Financial Centres of Renaissance Europe: Venice, Bruges, Antwerp, Amsterdam) a múlt és jelen gazdasági központjainak áthelyeződését vizsgálta. Az angol gazdaságtörténész számos modern párhuzam segítségével érzékeltette a multikulturális reneszánsz pénzügyi központok felívelését és bukását.

Pénteken Pócs Dániel, az MTA Művészettörténeti Intézetének kutatója a reneszánsz firenzei pénzemberek művészetpártolását vizsgálta. Az előadó Francesco Sassetti tevékenységén keresztül mutatta be a Medici bankház egyik vezetőjének szoros kapcsolatát a művészetekkel. A híres bankárcsalád üzletét 1469-től vezető Sassetti tudatos könyvtárépítésével, valamint a Sassetti-kápolna révén írta be nevét a reneszánsz mecenatúra történetébe. Az előadó kiemelte, hogy a bankvezér könyvtárából hat kódex később Mátyás Corvina-könyvtárába került.

Az ELTE oktatója, Nagy Balázs Firenze egyik legsikeresebb kereskedője, a „self-made man” Francesco di Marco Datini (1335-1410) pályafutását elemezte. A Firenze melletti Prato-ban született Datini korán elvesztette szüleit egy pestisjárványban. A nehéz gyermekkor ellenére a 15 évesen Avignonba kerülő ifjú szédületes karriert futott be, az 1390-es évekre már saját – egész Európára kiterjedő – céghálózatot vezetett. A grafomán Datini alakját hatalmas írott hagyatéka tette híressé, gazdasági tevékenysége utolsó húsz évének anyagai – több száz számlakönyv és több mint 100 ezer levél – még ma is kifogyhatatlan forrásai a korszak kutatóinak. Datini utóélete is jelentős volt, 1967-ben jött létre a Datini Gazdaságtörténeti Intézet, amelynek fő kutatási területe a középkori gazdaság és kereskedelem.

Spekner Enikő, a Budapesti Történeti Múzeum főmuzeológusa előadásában a Fuggerek magyarországi tevékenységét, valamint a budai Fugger-faktorátus történetét tekintette át. Ulrik Fugger a 15. század végén lépett együttműködésre Thurzó Jánossal a besztercebányai rézbányák kiaknázása érdekében. A prosperáló augsburgi bankárcsalád 1503-ban fokozta magyarországi jelenlétét, létrehozva a később fényes karriert befutott budai fiókját. A faktorátus a kereskedelmi tevékenység mellett kiterjedt hitelezést is folytatott, így fontos partnere volt a királyi udvarnak is.

Spekner Enikő részletesen elemezte a Fuggerek egyházi kapcsolatait: a bankház szentszéki átutalásokat is folytatott, így rajta keresztül értek célba a magyarországi egyházi jövedelmek, de a törökellenes római pénzeket is Fuggereknél helyezték letétbe. Az augsburgi kereskedőcsalád azonban igen népszerűtlenné vált tevékenysége és a pénzrontásban való közreműködése miatt, már az 1525-ös rákosi országgyűlésen erősen támadták a Fuggereket. A veszélyes helyzetben kiéleződött a politikai ellentét az udvar és a bankárcsalád között, ezért II. Lajos visszavette a bányákat. A Fuggerek azonban a politikai és gazdasági blokáddal sikeresen nyomást gyakoroltak az uralkodóra, így 1526 tavaszán kiegyeztek a királlyal és visszatértek. A mohácsi vész és az azt követő politikai bizonytalanságot a Fuggerek képviselete is megsínylette, így végül 1533-ban megszüntették a budai faktorátust.

Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója előadásában a hitel és az uzsora változó felekezeti megítélését vizsgálta. Miközben Johann Eck a mérsékelt kamatok és a kánonjog közötti ellentmondást feloldó módszert dolgozott ki, addig Luther a kamatot uzsorának tekintette, ezért azt csak kivételes helyzetben tartotta megengedhetőnek. Közbülső álláspontot foglalt el Méliusz Juhász Péter (1532-1572), a magyarországi reformáció egyik vezető alakja, aki a kamatot üdvösnek tartotta, és a hitelt kockázatközösségnek tekintette. Csepregi előadása összegzésében rávilágított a hitel megítélésének változására a protestáns oldalon: eleinte Eck protestáns ellenfelei a kamatot lopásnak tekintették, viszont később Méliusz Juhász – Csepregi szerint svájci hatásra – már magát a hitel visszafizetésének megtagadását tekintette annak.

Ladányi-Turóczi Csilla egy női bankár, Gracia Nasi (15010-1569) hosszú és fordulatos élettörténetét mutatta be. Nasi kényszerből áttérített spanyol zsidók leszármazottja volt, aki megözvegyülését követően a korabeli európai kereskedelem szinte minden központjában megfordult, sikeresen gyarapítva férje borskereskedelemből meggazdagodott családjának vagyonát. Lisszabont Antwerpenre cserélte fel, majd több kitérőt követően Konstantinápolyban telepedett le. A bankárhölgy által vezetett hálózat drágakő, fűszer és bors kereskedelmével, valamint banki tevékenységekkel foglalkozott, és konstantinápolyi tartózkodása alatt még szultáni adóbérlővé is vált.

Az ELTE oktatója, Pikli Natália előadásában az uzsora és hitelezés angliai megítélését elemezte Shakespeare művén, a Velencei kalmáron keresztül. Pikli Natália aláhúzta előadásában, hogy Angliát a tíz százalékos kamat miatt az uzsorások paradicsomának tartották I. Erzsébet idején. Pikli rávilágított, hogy a hitelüzletek elburjánzása kapcsán számos uzsora ellen írt mű keletkezett, ezek egyike Shakespeare komédiája, melyben Shylock ábrázolása kapcsán az angol drámaíró megjeleníti az uzsorásokkal kapcsolatos összes korabeli sztereotípiát.

Buza János, a Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára a 17. század elejének egyik legértékállóbb pénzét, a magyar dukátot mutatta be. A híres pénznem elődjének számító aranyforintot még Luxemburgi Zsigmond idején verték, erről mintázták a később a Habsburgok által Körmöcbányán majd több más európai országban vert dukátot. A magyar pénz elismertségét mutatja, hogy az Amszterdami Bankban 1610-ben 63 ezer magyar dukát volt a számadás szerint, ami az Erdélyi Fejedelemség négy évi adóbevételeinek összege volt – derült ki Búza János előadásából.

Bessenyei József, az egri Eszterházy Károly Főiskola oktatója az 1526-ot követő évtizedek hitelezését elemezte. Előadásából többek közt kiderült, hogy míg az ország gazdasági központjának számító Buda elpusztult, addig a fővárosból elmenekült gazdag kereskedőcsaládok tőkéje jelentős részben megmaradt, és hozzájárult többek közt Debrecen fejlődéséhez; Bessenyei szerint a menekültek az alföldi városban hiányzó nagykereskedői réteg szerepét töltötték be.