Történelmi bocsánatkérések

2011. április 8. 17:18

A brit Legfelső Bíróságon venne elégtételt az a négy kenyai férfi, akik a hét elején azért utazott a brit fővárosba, hogy a legmagasabb szinten protestáljanak azért, mivel állításuk szerint a brit gyarmati hivatalnokok megkínoztak őket a hatvanas években zajlott mau-mau felkelés idején. A Nemzeti Levéltárban őrzött, s a Legfelső Bíróság asztalára kerülő mintegy 1500 dokumentum a feltételezett lázadók fogva tartását és büntetését részletezi. Az iratokat azonban 1963-ban, néhány nappal az ország függetlenségének deklarálása előtt, titokban elszállították a kelet-afrikai országból Nagy-Britanniába. A sértettek ügyvédei szerint az eset a kínzásokra épült rendszer szerves részét képezte, ami a Home Guard, a rendőrség és a Gyarmati Hivatal cinkos hallgatása közepette történt.

Az 1746. áprilisi cullodeni „háborús bűnök” felemlegetése szintén a brit lelkiismeret felrázását célozta. A csata után bebörtönözték és kivégezték a Stuart-restaurációt követelő jakobitákat, a lázadók skót felföldi házaikat pedig felégették – Cumberland hercege ekkor kapta a „mészáros” ragadványnevet. Culloden 265. évfordulója alkalmából a Derbyből Londonba tervezett, akkor végül elmaradt menetet élesztenék újjá, amelynek keretében – miközben a világ összes pontjáról támogatást várnak a szervezők – átadnának egy petíciót a Downing Street 10 lakójának, ugyanúgy, ahogyan azt a 18. századi eleik is tervezték.

A történet azért is érdekes, mivel a jakobita vezetők leszármazottainak megkövetése már átment a skót parlamenten, jelenleg a londoni törvényhozásra várnak az érintettek. A tavaly februárban indult kampányban elhangzott, hogy nagy áttörést remélnek David Cameron miniszterelnökké választásától. A felkelés óta számos család címét állították helyre, s kerültek vissza a jogtalanul elvett tulajdonok, de az általános bocsánatkérésre még nem került sor. Sokkal meglepőbb volt, amit a konzervatív miniszterelnök a héten mondott Nagy-Britannia történelmi felelősségéről. Cameron pakisztáni diákok kérdésére kifejtette: London birodalmi öröksége az egyik legfontosabb oka a világ jelenlegi problémáinak, jelesül a kasmíri helyzetnek, a London 1947-es kivonulása utáni káosz megteremtésének.

A legutóbbi, nagy médiafigyelem övezte esetre Írországban került sor. Az ír védelmi minisztérium 35 évvel az események után követte meg az észak-ír polgárháború egyik leghíresebb áldozatának édesanyját. A 12 éves Majella O'Hare-t 1976-ban lőtte le egy ír katona, aki azt állította, hogy baleset történt, s egy ellenséges tüzet viszonzott. Az Észak-ír Történelmi Nyomozócsoport Rendőrségi Szolgálata (HET) azonban újra lefolytatta a vizsgálatot, majd megállapította: nincs arra bizonyíték, hogy a közelben párhuzamos lövések hallatszottak volna. A HET – amely 1400 esetet vizsgált ki a Bajok (Troubles) idejéből – igazgatója tavaly már felszólította a hadsereget, hogy kérjen bocsánatot az áldozat hozzátartozóitól. Ezt az esetet leszámítva csupán egyetlen alkalommal került sor hivatalos bocsánatkérésre: tavaly a Bloody Sunday Inquiry nyomozása után a hadseregnek az észak-ír polgárháborúban betöltött szerepét ítélte el a védelmi minisztérium.

Általánosságban elmondható, hogy az országok legtöbbször a piszkos gyarmati múlt tehertételétől szeretnének megszabadulni. A japán Demokrata Párt már megválasztásakor jelezte: győzelmük esetén foglalkozni fognak a háborús rabok problémájával, a japán hadsereg számára prostitúcióba kényszerített ázsiai nők ügyével (ennek tényét Abe Sindzo japán kormányfő 2007-ben még nyíltan tagadta), valamint a környező ázsiai nemzetek rabszolgamunkásaival is. Tavaly augusztusban Kan Naoto japán miniszterelnök kért bocsánatot a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedésekért és károkért.

Ausztrália 2008-ban lépett a tettek mezejére: ekkor Kevin Rudd miniszterelnök esedezett bocsánatért a családjaiktól elszakított, erőszakosan asszimilált őslakosok miatt. Az „ellopott nemzedék” mintegy 100 ezer embert érint, közülük sokakat a mezőgazdaságban, másokat a háztartásokban dolgoztattak, de voltak olyanok is, akik Európába kerültek. Új-Dél-Wales, Victoria, Dél-Ausztrália, Nyugat-Ausztrália és Tasmánia, valamint az Ausztrál fővárosi terület parlamentje 2007-ben kért bocsánatot az ellopott nemzedékektől, Queensland parlamentje 1999-ben, az Északi területé pedig 2001-ben tett eleget a felszólításnak. Az ausztrál bocsánatkérés jó példával szolgált a többi, tömeges jogsértéseket elkövető állam számára. Stephen Harper kanadai miniszterelnök 2008-ban az ottawai parlament ünnepélyes ülésén felszólalva elismerte, hogy a hetvenes évekig több mint 150 ezer indián gyermeket kényszerítettek bentlakásos keresztény egyházi iskolákba, ahol sokukat bántalmazták, illetve szexuális visszaéléseket követtek el ellenük.

Nem áll ilyen jól az Egyesült Államok, amely képtelen szembenézni a rabszolgakereskedelemmel és az ehhez kötődő embertelen bánásmóddal terhelt múltjával. Az amerikai szövetségi államok közül Virginia kért elsőként bocsánatot a múltbéli rabszolgatartó gyakorlata miatt. Virginia példáját később Maryland, Észak-Karolina és Alabama követte, legutóbb pedig New Jersey állt be a sorba. Az „igenek” száma azonban nem volt egyhangú, több képviselő is kifogásokat fogalmazott meg, mondván, az érintettek már nem élnek, a mai törvényhozók pedig nem felelősek elődjeik tetteiért. Nagy-Britanniának ezen a téren is lemaradása van: 2006-ban Tony Blair akkori brit miniszterelnök „mély szomorúságát” fejezte ki Nagy-Britanniának a transzatlanti emberkereskedelemben játszott történelmi szerepe miatt. Az angliai rabszolgakereskedelem kétszázadik évfordulóján nagy áttörést vártak a Munkáspárt akkori vezetőjétől, de a teljes bocsánatkérésre továbbra is várni kell.

Szintén nem fognak egyhamar dűlőre jutni a felek az örmény népirtás kérdésében. 2008-ban a török állam legfontosabb pillére, a hadsereg vezetői hevesen tiltakoztak a bocsánatkérés érdekében elindított kampány ellen. Lényegében erre az álláspontra helyezkedett Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, amikor a nacionalista körök legnagyobb megelégedésére a következőképpen fogalmazott: „Nem követtem el bűnt, miért kellene bocsánatot kérnem?” Elemzők azonban a közeledés egyértelmű jeleként értékelték, hogy Törökország és Örményország államfője egymás társaságában nézte végig a két ország labdarúgó-válogatottjának egymás elleni világbajnoki selejtező mérkőzését.