Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A legelső homoszexuális barlanglakó

2011. április 7. 11:12 The Daily Telegraph

Cseh régészek feltárták annak az ötezer éve élt embernek a földi maradványait, aki a feltételezések szerint a világtörténelem első ismert homoszexuális férfija volt.

<

Az i.e. 2900-2500 között élt férfit a nőkre jellemző temetkezési szokások között temették el az ún. vonaldíszes kerámia kultúra idején. A csontvázat egy prágai külvárosban találták meg; a férfi feje keleti irányba néz, körülötte pedig csak olyan rituális és hétköznapi tárgyakat találtak, amelyek eleddig csak a női sírokból kerültek elő.

„A történelemből és a néprajzból tudjuk, hogy az ebben a korban élt emberek nagyon komolyan vették a temetkezési rituálékat, ezért eléggé valószínűtlen, hogy a tárgyak elhelyezkedése véletlenül történt volna” – nyilatkozta Kamila Remisova Vesinova régész. „Inkább arra gondolunk, hogy egy homoszexuális, vagy transzszexuális férfival van dolgunk” – tette hozzá.

A késő kőkorban kezdődött, és a bronzkorban kifejlődött civilizációban a férfiakat hagyományosan a jobb oldalukra fektették, fejük nyugati irányba nézett, míg a nőket ezzel ellentétesen temették el. A férfiak mellé fegyvereket, szerszámokat és kovakő késeket helyeztek, némi étel és ital társaságában. A nők sírjaiba fogakból készült nyakláncok és rézfülbevalók kerültek, lábukhoz pedig tojás formájú edény.

„A Terronska utcánál talált sírban a férfi a bal oldalán fekszik, lábánál a tojás alakú tárggyal; semmi olyan – fegyver vagy szerszám – nem került elő, ami a férfiak temetkezési szokásaira jellemző lenne” – nyilatkozta Vesinova, aki ugyanakkor elmondta, hogy a régészeknek sikerült egy ennél korábbi csontvázat feltárniuk a mezolitikumból, amikor is egy férfiként eltemetett női harcosra bukkantak. A szakember szerint a szibériai sámánokat is így temették el, de esetükben a melléjük helyezett gazdag kelléktár jelezte a vallási vezetőknek a társadalomban betöltött kivételes szerepét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A legelső homoszexuális barlanglakó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra