A Nagy Testvér dönt
2010. november 12. 15:41 ArchívNet
Az Izvesztyija űrrepülési különszáma
1980 elején újult erővel kezdődtek az agitációs és sajtó munkálatok, amelynek keretében felmerült, hogy a szovjet kormánylap, az Izvesztyija és magyar „testvérlapja” a Magyar Hírlap közös különszámot készítsen, aminek egy példányát az űrhajósok felvigyék a Szaljut–6-ra. A kérés a mellékelt dokumentum kézírásos feljegyzései szerint is meglepetést okozott a magyar pártvezetés körében. Eszerint nem tudták, hogy melyik fél kezdeményezte az együttműködést, s az SZKP KB képviselői tagadták, hogy a közös különszám gondolata tőlük indult volna el. A moszkvai nagykövet feladatul kapta, derítse ki, ki áll az ügy hátterében. Még ugyanezen a dokumentumon található kézírással, hogy Szűrös Mátyás nagykövet „közölte, hogy a szovjet elvtársak az ügyről semmit sem tudnak, a kérdéssel nem foglalkoznak, idehaza kell utána nézni, hogy ki kezdeményezte, ill. mozgatja a szálakat.”
A kérdésre nem kerül elő a konkrét válasz, minden valószínűség szerint megfelelt a táboron belüli gyakorlatnak. A közös szám megjelent, természetesen a szovjet fél feltételei szerint. A kiadvány orosz nyelvű, csupán a Magyar Hírlap fejléc volt magyar, ill. két propagandisztikus címmondat található: „Szerencsés utat kedves barátaink”, „A magyar–szovjet barátság örök és megbonthatatlan”. Lényegében azonban a magyar fél alávetettsége látszik a lapszámból. Az pedig egyértelműen furcsa, hogy a közös számból végül „Különkiadás a Szaljut–6 űrállomás nemzetközi legénységének” lett, címlapjáról pedig nem a Farkas–Kubászov páros arcképe mosolygott vissza, sőt, az utolsó lapon sem róluk szóló karikatúra látható, hanem a Szaljut–6-on rájuk váró Popové és Rjuminé.
Az első pillanatban arra lehet gondolni, hogy ez egy hibás lapszám volt, de a két űrhajós képe alatt a már korábban repült csehszlovák, lengyel, NDK és bolgár űrhajós Popovot és Rjumint köszöntik. Emellett találhatunk persze cikkeket Budapestről, a két nép megbonthatatlan barátságáról, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov sajtótájékoztatójáról, a magyar és a szovjet űrhajós feleség beszélgetéséről, Kubászov családjáról (Farkas Bertalanéról nem). A címoldali felütés meghatározta az egész lapot, amiben a Magyar Hírlap csak statiszta lehetett.
A Szovjet Televízió és Rádió Állami Bizottságának Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya tájékoztatót adott, amelyben lényegében meghatározták, hogy a magyar fél milyen feltételek mellett dolgozhat. Elvárták, hogy előzetesen egyeztessék a munkálatokat, s hogy öt TV és öt rádióbemondó menjen ki a Szovjetunióba, sőt még azt is meghatározták, hogy a „pultnál” dolgozó bemondó „egészséges, nagy teherbírású, oroszul jól beszélő, a moszkvai viszonyokat jól ismerő, a szovjet televíziósok bizalmát élvező személy legyen”. Konkrétan Farkas József korábbi moszkvai tudósító neve merült fel. Kifejtették, hogy kerülni kell a rögtönzést, csak előkészítve lehet egy-egy vezetővel az interjút felvenni.
A vendég televíziósok, rádiósok és a szovjetek hasonló munkatársai közötti viszonyt jól jellemezte, hogy „a szovjet elvtársak tőlünk is várnak ajándékokat”. A korábbi tapasztalatok alapján „speciál-feliratú üvegpoharak, emblémák, tányérok, jelvények,” kendők, trikók alkották a szuvenírt, de a bemondók és tudósítók táskarádiót, vagy kazettás magnót kaptak. A „fő tarhás” azonban a Magyarországon is ismert és kevéssé kedvelt kommentátor, Jurij Fokin volt, aki még értékesebb ajándékot kapott, bár a forrás konkrétan nem nevezi meg.
A szovjet fél arra is kitért, hogy célszerű lenne bizonyos italmennyiséget eljuttatni. „Ebben a vonatkozásban sokat beszélnek a lengyelek túlzásairól, akik bárt rendeztek be a televíziónál és korlátlanul szolgáltak fel lengyel tömény italokat. Esetleg egy magyar kávéfőző presszógép felállítása jó szolgálatot tenne.” Egyúttal kiemelték az NDK televíziós munkatársainak fegyelmét és precíz munkateljesítményét.
A Magyar Televízió munkatársai az adott keretek között is megpróbálták hitelesen közvetíteni a Kubászov–Farkas páros repülését. A Magyar Rádió és az MTV is készített közvetítési programot, utóbbi a fellövés idejére külön sugárzási tervet tett le az asztalra. (Lásd az MTV sugárzási terv című fotómásolatokat!) Hiába volt a nagy készülődés, több probléma is akadt az első napi közvetítésnél. Egy, a pártközpontban május 27-én készült feljegyzés – amely a magyar sajtó szervek munkáját kiemelkedőnek minősítette – a Magyar Televíziónak a vártnál „kiegyensúlyozatlanabb” teljesítményét több körülménnyel magyarázta, s ezt elsősorban a szovjetek hozzáállásának tulajdonította.
Eszerint a „Magyar Televízió alárendelt szerepet játszott a generál kivitelező szovjet televízióval szemben. Csak azt adhatta, amit a szovjet televízió sugárzott. [...] A szovjet televízió az előzetesen egyeztetett műsorrendet felcserélte.[...] A hanghibákat (néma kép) kifejezetten technikai probléma okozta, nem ért ide a hang, mivel más úton jött, mint a kép [...] A magas ajánlásra felkért szinkron-tolmács színvonal alatt látta el feladatát, így menet közben le kellett cserélni.”
Ezt csak tetézte, hogy a Magyar Televízió munkatársai nem ismerték „megfelelően a szovjet technikát”, csak ún. mikrofonkulccsal lehetett a mikrofont üzembe helyezni – vélhetően a „felelőtlen elemek illetéktelen használata” miatt. A szovjetek közvetítési módszere ráadásul nem tette lehetővé az élő közvetítést, így a híradást a fel- és leszállásról, a közvetítést az űrből mindig késleltetve továbbították, csak azt követően, miután megtörtént egy adott esemény. A rendszer logikája nem engedte, hogy egy esetleges kudarcról élőben számoljanak be.
A sajtóanyagokról két nappal később készített rövid összefoglalóban elsősorban a napisajtót elemezték és dicsérték, mindenekelőtt a Népszabadságot, ugyanakkor május 27-ét illetően külön kitértek arra, hogy a rádió kifogástalanul oldotta meg feladatát, ám a televízió esti űrprogramja nem volt sikeresnek mondható: „Az időben is hosszú anyag láthatóan az élő közvetítés és a retrospektív bemutatás kombinációja kívánt lenni, ez azonban eléggé zavarosra sikerült. Olykor azt sem lehetett tudni, hogy a kép mikori, honnan való. Igen kellemetlen volt a közvetítés elején a némán és elég hosszan tátogó férfi (vajon ki volt és honnan beszélt?), továbbá egy magyarul rosszul beszélő tolmács, akinek így a szövege nemcsak zavaró, hanem primitív is volt.”
A másnapi, május 28-ai sajtóhírekről csak annyit írt a feljegyzés szerzője, hogy egyetlen lap sem tért vissza a televízió hétfő esti adásának körülményeire. A korszak szerkesztői „felülről leszólás” nélkül is tudták, hogy az ilyesféle malőrökről nem illik beszélni, főleg akkor nem, ha láthatóan a szovjet fél hozzáállása okozta a problémákat.
Az űrpáros leszállása után a Magyar Távirati Iroda készített egy válogatást, amely Farkas Bertalan tevékenységével, válaszaival, nyilatkozataival foglalkozott. Az anyag kitért a visszatérése utáni kitüntetésre is, illetőleg arra a párbeszédre, amelyik az űrrepülés hatodik napján jött létre Farkas Bertalan és hajdani hajózó társai között. A televíziós kapcsolatot Sugár András moderálta. Az összefoglaló belső használatra készült, de még ebben sem utaltak Farkas Bertalan egy-két elszólására, ami a szovjet technika hibájára utalt. A magyar sajtó igyekezett hitelesen közvetíteni, de a megadott határokat nem léphette át. Sugár András pedig különösen nem, hiszen a rendszerváltásig az egyik „legelkötelezettebb” újságírónak számított.
Milyen megjegyzésekre gondolhatunk? Az egyik első tévéközvetítés összefoglalójában Farkas Bertalan arra a kérdésre, hogy „A felszálláskor minden a terv szerint zajlott-e?” azt válaszolta, hogy „Igen, bár a tervbe vett 4 pályamódosítás helyett 5-re volt szükség”. Az anyag már adásban volt, mikor észrevette valaki a hibát, és kitették a képernyőre a „Műszaki hiba” feliratot, amíg ez az interjú ment, nehogy kiderüljön a szovjet technika hibája. A leszállás után Farkas Bertalan ismét túl őszinte volt, amire az MTV műsorszerkesztője újfent a „műszaki hiba” felirattal reagált. A földfelszín felett nem kapcsolt be a fékezőrakéta, így az űrhajó hatalmas erővel csapódott a földnek. A túl gyors leszállás sokkja miatt az egyik kérdésre Farkas Bertalan azt válaszolta, hogy „Jól odab... bennünket”.
A közölt források arra utalnak, hogy a magyar sajtó „tűzközeli tagjai” igyekeztek hűen követni a szovjet instrukciókat, már csak azért is, mert túlnyomó többségük Moszkvában végzett, megbízható újságíró volt. A hazai szokások azonban eltértek a kinti szögletes módszerektől, így a közvetítések többsége hitelesen számolt be az eseményről.
A cikk és a források az ArchívNeten
Támogasd a 
szerkesztőségét!
