Mégsem Firenzéből került Nagy-Britanniába a lottó

2010. november 8. 10:48

A krónikás, Marin Sanudo egy használtruha-kereskedő, bizonyos Geronimo Bambarara kezdeményezéséhez köti a lottó elterjedését. Rialto körzetében egymást taposták az emberek, hogy próbára tegyék szerencséjüket, a munka szinte teljesen megállt, a tömeg pedig akkora volt, mint Mária mennybemenetelének megünneplése napján – emlékezik vissza a krónikás.

„A kereskedelem egy új formájának lehettünk tanúi, amely a szerencse foglyává vált: kis tétellel indult, 20 soldi, 3 líra, majd egy dukát. A díjak között volt szőnyeg, ruha és 200 dukát pénzösszeg is. Rialtóban megállt az élet, a nyeremény értéke később elérte az 1500 dukátot is. (…) Volt ott minden: selyem, gyapjú, még élőállat is” – írja Sanudo.

Egy hét múlva azonban a hatóságok közbeléptek, s rendeletben szabályozták, hogy a szerencsejátékot csak akkor szabad folytatni, ha azt a magisztrátus is jóváhagyja. A rendelkezés célja egyértelmű volt: meg kell előzni a csalást, Sanudo ugyanis olyan esetet is megemlít, amikor az egyik svindlert halálra ítélték. A hatóságok 1522. február 28-án a szerencsejátékok teljes tilalma mellett döntöttek, mivel az állam rádöbbent, hogy az emberek így könnyen juthatnak bevételi forrásokhoz.

Az állandóan hadban álló Velencei Köztársaság – háborúinak finanszírozását szem előtt tartva – megadóztatta a nyereményeket. Először pénzt, aztán értéktárgyakat doboltak ki, de később hivatali helyeket és privilégiumok is sorsoltak – például a hídvámok szedésének jogát, majd értékes ingatlanok üthették a szerencsések markát.

Mivel eleinte két, később összepárosítandó sorsjegyet dobtak be az urnákba, a sorsolás akár két hétig is eltartott. Sanudo kutatásai szerint a nyertesek a legkülönbözőbbek voltak: köztük albán, ciprióta, apáca és pap is előfordult. A velenceiek hamarosan kihasználták a lottóban rejlő kereskedelmi lehetőségeket, majd sor került a szerencsejáték finomhangolására: 1576-ban a genovai dózse, Andrea Doria helyi kormányreformot vezetett be, s úgy döntött, hogy az év végén visszavonuló öt tisztviselőt sorshúzással pótolják. A százhúsz jelöltre (Il Seminario) fogadni lehetett – nevek helyett azonban számokra; a játék népszerűvé válásából már csak egy lépés következett a lottó mai formájának kialakulásához, a kilencvenből öt szám kihúzásának gyakorlatához.

A megnövekedett bevétel miatt a korábban magánjellegű vállalkozást 1643-ban az állam vállalta magára, majd húsz év múlva Milánó, Velence és Nápoly is követte Genova példáját. A játék töretlen népszerűsége miatt az egyház lépéskényszerbe került, XI. és XII. Ince pápa kiátkozással fenyegette meg a szerencsejátékban résztvevőket. A Vatikán végül visszakozni kényszerült, Rómában 1738-ban hivatalosan is elismerték a lottót, majd Itália egyesítése után sor került a szerencsejáték központosítására is. Nagy-Britanniában 1569-ben húztak először, a játékban végbemenő "reformokra" azonban még sokat kellett várni a szigetországban.