Da Vinci és az evolúció

2010. október 12. 10:48

Az emberi fosszíliák eredete körül élénk vita folyt a reneszánszban. Az ókori görögök szerint a sziklák fogságába zárt kagylóhéjak prehistorikus teremtmények maradványai voltak, s ezek a tengerfenéken gyűltek össze, mielőtt a szárazföldről oda kerültek volna. „Titkukat” civilizációjuk összeomlása után magukkal vitték a sírba, a reneszánsz tudósok pedig nem tudtak kiigazodni a kagyló-elmélet furcsaságain.

Két álláspont gyökeresedett meg: az egyik teória szerint a kagyló szervetlen anyag, amely a sziklán belül spontán módon növekszik, míg egy másik azt állítja, hogy ezek a bibliai özönvíz után az Araráton megmaradt tengeri élőlények maradványai.

A tudósok csak a 18. században fogadták el azt az elméletet, hogy a fosszíliák üledékekben megőrzött teremtmények maradványai lennének. A nyomfosszília elmélete csak később, az első fosszilis lábnyom tudományos megvizsgálása után terjedt el, amelyet egyik levelében Darwin 1845-ben a „század egyik legérdekesebb felfedezésének” nevezett. A gerinctelen élőlények által hagyott nyomokat a természettudósok eleinte tengeri hínároknak gondolták, s csak a 19. század végén-20. század elején kezdték elfogadni a nyomfosszíliákról szóló teóriát.

Mindezeket azonban Da Vinci már régen megfejtette, amikor a Milánót és Firenzét összekötő vidéket vizsgálta – a reneszánsz tudós ugyan elsősorban a madarak tanulmányozásának céljából végzett kutatásokat, de a vidék alkalmas volt a fosszíliák analízisére is. Tízmillió évvel ezelőtt itt még tenger húzódott, majd a tektonikus mozgások az Appenninek kiemelkedését tette lehetővé, a szeizmikus rázkódások következtében pedig hatalmas mennyiségű homok került a tengerfenékre, amely üledékes kővé alakult át.

Da Vinci elvetette az özönvízre alapozott elméletet, mivel azt gondolta, hogy a fosszíliák a sziklák egymásra rakódott rétegeiben megtalálhatók, így azok különböző időkben keletkeztek, s nem egy természeti katasztrófa idézte elő azokat. Da Vinci arra is rámutatott, hogy a tengeri kövületek csak olyan üledékekben találhatók meg, amelyek az óceánból származnak – ha a pedig a fosszíliák szervetlenek, akkor azok minden fajta kőben képesek növekedni, érvelt a tudós.

A két elmélet tagadásából Da Vinci egyenes úton következtetett a nyomfosszília elméletére, amelyet évszázadokon át nem vettek figyelembe, bár a reneszánsz polihisztor nem is nevezte nevén azt – mondta el az UNESCO paleontológusa, Andrea Baucon, aki nemrégiben kezdte el tanulmányozni a tizennyolc lapból álló, tükörírásos, a világ legdrágább könyvének számító – Bill Gates 1994-ben 30 millió dollárért vette meg –, tudományos értekezéseket.

Baucon a tízedik oldalon bukkant rá a felfedezést megalapozó mondatra; ezt írja Da Vinci: „Az egyik kőzetben férgek nyomai voltak, amelyek bemásztak oda, mikor azok még nem száradtak meg”. „Ezek modern interpretációja a következő: a fosszíliákat féregszerű, tengeri környezetből származó organizmusok okozták, amikor az üledék még laza halmazállapotú volt. Ez ugyanaz, mint amit Da Vinci is megállapított” – mondta Baucon.

Ezek a megállapítások egyedülállónak számítottak a korban, s csak a 19. században fedezték fel újra a tudósok – jelentette ki a kutató, aki szerint Da Vinci még ennél is tovább ment. A Leicesteri kódex azt mutatja, hogy a reneszánsz gondolkodó nyomfosszília-elmélete kulcsfontosságú volt érveinek alátámasztására, a kagylófosszíliák és az azokat körülvevő üledékes kőzetekkel kapcsolatos tézisek megerősítéséhez. A féregszerű organizmusok által keletkezett lyukak bebizonyították, hogy nem állja meg a helyét az özönvíz elmélete, mivel a sziklák korábban a tengerfeneket alkották, míg a kagylókban és korallokban talált lyukak a szervetlen teóriát cáfolják. „A fosszíliák tisztán biológiai eredetűek, mivel vannak nyomok az állatok mozgásaira a kagylóban, ahogy a féregnek a fában” – írja Da Vinci.

Da Vinci érdeklődése a fosszíliák iránt abból az elméletéből fakadt, hogy az emberi test a föld (makrokozmosz) mikrokozmosza, amelyek metafizikai értelemben egységet alkotnak, s az egyik a másiknak tükörképe. A tudós ezzel azt akarta bebizonyítani, hogy a bolygó körül keringő föld és víz ugyanolyan mozgást végez, mint ahogyan a tápanyagok és a folyadékok keringenek a testben, így kerülhet a puha tengerfenéken levő üledék a hegyek tetejére.