Templomok, sírok, pipák: hatvan éve folynak ásatások Zalaváron
2010. augusztus 24. 08:17 MTI
A templomok szigete
Hogy miként is alakult ennek a 15 hektárnyi területen fekvő zalavári Várszigetnek a története, arról Szőke Béla Miklós felidézi, hogy itt három, a közelben pedig további két templom maradványait lelték meg. A Várszigeten előbb 840 táján Keresztelő Szent János tiszteletére emeltek fából készült keresztelő templomot. Alig tíz esztendővel később a morva fejedelem által elűzött és a keleti frank uralkodó hűbéresévé vált Pribina magántemplomaként szentelték fel a Mária-templomot, majd 855 táján a salzburgi érsek építtette a Hadrianus mártír tiszteletére szentelt zarándoktemplomot.
A Zalavárra érkezők ma még csak a Hadrianusnak emelt templom és a hozzá kapcsolt kolostor maradványait láthatják. Az 50 méter hosszú és több mint 20 méter széles épület körvonalai a ma emberének szemszögéből is hatalmas építményt sejtetnek. Amikor Metódot, a szlávok apostolát a pápa Pannónia érsekévé tette, a zarándoktemplom vált egyházmegyéje főtemplomává.
Ritoók Ágnes hozzáfűzi, hogy a Mária-templom nyomai nagyjából a múlt század elejére teljesen eltűntek a földfelszínről. Ez az az épület, amelyet 1019-ben Szent István király újjáépíttetett, és évszázadokon át bencés monostorként, majd a török korban végvárként is használták, de a török uralom végén felrobbantották, a 20. századra pedig maradványai is elenyésztek. De kik is éltek itt a honfoglalást megelőzően?
Szőke Béla Miklós elmondása szerint a térség mintegy 250 éven át az avar kaganátushoz, azaz birodalomhoz tartozott, és bár Pribina és fia, Kocel idején a vezető réteget, az akkori arisztokráciát bajorok, frankok és különböző szlávok alkották, a lakosság összetételében nem történt lényeges változás. A 9. század végén a keleti frank uralkodó, Arnulf egyik kedvelt tartózkodási helye volt Mosaburg.
A magyar honfoglalás azonban sorsdöntő változást hozott, a Vársziget elnéptelenedett. Egyházi és világi központi szerepét a 11. század elején nyerte vissza az egykori Kolon, vagyis a mai Zala megye székhelyeként, amikor Szent István újjáalapította a Mária-templomot, de immár Szent Adorján tiszteletére.
"A 13. századra azonban fokozatosan elvesztette központi szerepét, mert a királyi vármegye bomlásnak indult, területének jó része magánbirtokosok kezére került" - magyarázza Ritoók Ágnes. A Magyar Nemzeti Múzeum régésze utalt arra is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap minden évben támogatja a zalavári ásatásokat. Idén négy-öt hétre elég a számukra folyósított másfél millió forint, ebből a helyi állástalanok számára is időlegesen munkalehetőséget tudnak biztosítani.
Közlése szerint az itt folyó feltárások minden évben hoznak egy-két érdekes leletet, tavaly például glagolita, vagyis ősi szláv írástöredékes cserépre bukkantak. Miután más magyarországi egyházi és világi központtal ellentétben Zalavár-Vársziget adottságai miatt nem vált várossá, nem épült be az évszázadok során, megmaradt a középkori település struktúrája. Következésképpen a térszerkezetnek, az infrastruktúrának és a településen állt épületek rendeltetésének változásai is kitűnően nyomon követhetők.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
