Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tábornokká avatták Mao Ce-tung unokáját

2010. augusztus 2. 19:34 MTI

Vezérőrnaggyá léptették elő Mao Ce-tung (Mao Zedong) unokáját, Mao Hszin-jüt (Mao Xinyu), akit kutatóként ismernek Kínában, munkahelye a Hadtudományi Akadémia (AMS).

<

Az erről szóló, megerősített hírt hétfőn közölte a kínai sajtó, de csupán annyit tudni, hogy az előléptetésre valamikor a hadsereg augusztus elsején ünnepelt 83. születésnapja előtt került sor. Tavaly ősszel már elhíresztelték, hogy nagyapja szülőföldjén, Hunanban tábornoki egyenruhát viselt, s már akkor híre ment, hogy ő a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg legfiatalabb tábornoka. Akkor 39 éves volt. A hírt később cáfolták. A rendfokozat mellé kapott "legfiatalabb" jelző azonban idén, 40 évesen is megilleti.

A néhai államelnök Mao Ce-tung jól megtermett unokája Kínában ismert, de nem gyakori közéleti szereplő. Azon kívül, hogy a háborúkkal és katonai stratégiákkal foglalkozó kutatóközpont munkatársa, a kínai KISZ-ben is vezető tisztséget kapott, és tagja az országos népi politikai tanácskozó testületnek is. Doktori címet szerzett, és a róla szóló ismertető azt is megjegyzi, hogy több könyvet írt, köztük a "Nagyapám, Mao Ce-tung" címűt. Saját blogot vezet.

Mao Ce-tung az első feleségét, akit apja választása nyomán adtak hozzá, sosem fogadta el, és később elvette professzorának lányát, diáktársát, Jang Kaj-hujt (Yang Kaihui). 1930-ban az asszony és egyik kisfia a Kuomintang fogságába esett, az akkor 29 éves anyát kivégezték. Maónak ebből a házasságából három fia született. Egyikük a koreai háborúban, 1950 novemberében egy bombatámadás következtében meghalt. A középső fiú Mao An-csing (Mao Anqing) volt, aki - vélhetően egy 1930-as rendőri verés miatt - enyhe szellemi fogyatékkal élt. Ő volt Mao Hszin-jü édesapja.

Mao An-csing soha nem vett részt aktívan a politikában, leginkább oroszról kínaira fordított. 1960-ban nősült, felesége - Mao Hszin-jü édesanyja - ugyanott dolgozott, ahol most gyermekük, s szintén megkapta a vezérőrnagyi rendfokozatot. Egyetlen gyermekük Mao Hszin-jü, akinek szintén van egy kisfia. Tung-tungnak (Dongdong) hívják, 2003-ban született.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tábornokká avatták Mao Ce-tung unokáját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra