Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Őszre elkészülhet a nagyváradi Léda-múzeum

2010. július 22. 13:50 MTI

Őszre befejeződhet annak a nagyváradi ingatlannak a felújítása, amelyben Ady Endre múzsája, Brüll Adél lakott egy ideig, és amelyben Léda-múzeumot alakítanak ki a tervek szerint - adta hírül a Krónika című erdélyi napilap.

<

A nagyváradi Fő utcai ház igen leromlott állapotban van, a rendszerváltás előtt a Román Vasúttársaság használta levéltárként, utána privatizálták és bérbe adták. Sokáig szórakozóhelyként működött, majd a város tulajdonába került, s bérleti jogát elnyerte tíz évre 2006-ban a nagyváradi Partium Alapítvány.

Lakatos Péter, az alapítvány elnöke - aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője - a lapnak elmondta, hogy a pályázat feltételei értelmében a fő javításokat a városnak kell elvégeztetnie, és csak a felújítás után költözhet be az alapítvány, amely az átvételtől számítva használhatja tíz éven keresztül az ingatlant. A nagyváradi polgármesteri hivatal közlése szerint mostanáig a tetőszerkezetet sikerült kijavítani, belső felújításokat is végeztek, és hamarosan új ablakokat kap az épület, amelynek a rendbe tételét a tervek szerint őszre befejezik.

A Partium Alapítvány ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a házban Léda-emlékszoba létesüljön - nyilatkozta a lapnak Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, az alapítvány kuratóriumának tagja. A tervezett múzeumban olyan tárgyi emlékeket állítanak majd ki, amelyeket nyilvánosan meghirdetett gyűjtés útján sikerül beszerezni a nagyváradiaktól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Őszre elkészülhet a nagyváradi Léda-múzeum

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. nyár: Hírhedt emberrablások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra