Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A történelem túllépett Trianonon, a magyarok még nem

2010. június 4. 10:22 MTI

A trianoni szerződéssel a nemzetet ért traumát mindmáig nem dolgozták fel a magyarok, "még nem vagyunk túl a gyászmunkán" - véli Ablonczy Balázs történész; a szakember rámutatott arra is: a revízión túllépett a történelem, a 21. századi egységesülő Európában a politika elsődleges feladata, hogy civilizált módon, pozitív célok szolgálatába állítsa mindazokat a hatalmas emberi energiákat, amelyeket a nemzeti érzés ébreszt az emberekben.

Revízió, kettős beszéddel

A magyar politikai vezetés Trianonhoz való viszonyának elmúlt 90 évét áttekintve a történész elmondta: a békeszerződés revíziója 1944-ig az antikommunizmus mellett a Horthy-rendszer másik fontos legitimációs bázisa volt, az egész társadalom és az összes politikai erő, a kommunistákat is beleértve, elfogadta azt célként.

Kis leegyszerűsítéssel úgy is le lehet írni az akkori helyzetet, hogy míg a baloldali, illetve liberális politikai erők az etnikai revíziót, azaz a magyar többségű területek visszaszerzését tartották elfogadható célnak, addig a jobboldal a korábbi országhatárok visszaállításáért, és ezzel egyúttal a nem magyar nemzetiségek milliói feletti állami fennhatóság visszaszerzéséért harcolt - magyarázta Ablonczy Balázs. Ugyanakkor megfigyelhető volt e téren egyfajta "kettős beszéd", ugyanis miközben a hazai közvélemény előtt az engesztelhetetlen "Mindent vissza!"-retorikát használta a jobboldali kurzus, addig a külföld felé különböző diplomáciai és más egyéb csatornákon folyamatosan jelezte kompromisszumkészségét - fűzte hozzá.

A népiek, illetve az urbánus értelmiség, a polgári radikálisok számára ugyan fontosabb volt a földreform, illetve a demokratizálódás, de ők sem tagadták a revízió gondolatát, legfeljebb más formában képzelték el, mint a jobboldal. Bíztak például a Kárpát-medencei népek "tejtestvériségének" eszméjében, és az itt élők föderatív államszervezetben megvalósuló együttéléséről dédelgettek álmokat.

A magyar politikai vezetőréteg még 1943-44-ben is meglehetősen optimista volt Trianon revízióját illetően. A Felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja és a Délvidék megszerzése után mintha vérszemet kapott volna, a realitásoktól elszakadva nem elsősorban a visszakapott területek és az új szomszédságpolitika konszolidálására törekedett, hanem inkább arra, hogy folytassa az elveszett területek, például Dél-Erdély visszaszerzését - mondta a történész.

A második elvesztett világháború után, 1945, illetve az azt lezáró párizsi békeszerződés 1947. évi megkötése között szinte ugyanolyan eszköztelen volt a magyar külpolitika, mint negyedszázaddal korábban. Egyedül magyar-román viszonylatban merülhettek fel egyáltalán olyan tervek, hogy etnikai megfontolásokból Észak-Erdélynek körülbelül a fele, mintegy 22 ezer négyzetkilométer visszakerüljön Magyarországhoz, illetve Székelyföld autonómiát kapjon. Akkoriban készültek brit és francia tervek valamiféle kisebb mértékű etnikai revízióra, de ezeket a Szovjetunió lesöpörte, a győztes nagyhatalom véleményét ebben a kérdésben különösen Molotov képviselte ellentmondást nem tűrő kérlelhetetlenséggel - magyarázta.

A fordulat évét, a kommunista hatalomátvételt követően az új politikai vezetőréteg számára a nemzetiségi kérdésnél sokkal fontosabbá vált az osztálykérdés. A internacionalista politikai elit úgy gondolkodott, hogy Trianon következményei öszefoglalhatók annyiban: az ország határain túli dolgozó osztályoknak is vannak magyar nemzetiségű tagjai.

Ugyanakkor érdekes, hogy a magyar diplomácia akkoriban éberen figyelte, mi történik a határon túli magyar kisebbségek körében. Ennek oka lehetett, hogy a legfelső vezetésből Rákosi Mátyásnak, Gerő Ernőnek és Farkas Mihálynak, továbbá a kommunista középvezető réteg számos tagjának is voltak határon túli személyes kötődései, továbbá a szomszédos országok kommunista mozgalmaiban jelentős szerepet játszottak az ott élő magyarok. Még az is előfordult, hogy Rákosi Moszkvában próbált interveniálni a csehszlovákiai magyar üldözések miatt - mondta Ablonczy Balázs.

Az 1956-os forradalom után az ország élére került Kádár János az 1960-as évek közepéig az internacionalista megközelítést preferálta. Ennek Kádár sajátos gondolkodásán túl, például magyar-román viszonylatban oka lehetett, hogy az új magyar főtitkár a román pártvezetés lekötelezettje volt a Nagy Imre-csoporttal kapcsolatos "internacionalista segítségnyújtás" miatt. Ezt a helyzetet jól jelezte például az, hogy a magyar főtitkár akkoriban arról beszélt, hogy Romániában nincs nemzetiségi probléma, csak magyar nemzetiségű munkások. Talán nem független ezektől a kijelentésektől a Bolyai Egyetem 1959-es bezárása - vélekedett a szakember.

A 60-as évek közepétől indult meg a Trianon-probléma lassú feltérképezése, és eleinte korlátozott keretek közti kibeszélése. Először csak az írószövetségben, a Hazafias Népfrontban, vagy a történettudományi műhelyekben tört meg a hallgatás, de idővel a legmagasabb szinten, illetve a legszélesebb nyilvánosság előtt is kimondhatóvá vált ez a nemzeti trauma, például akkor, amikor Kádár János 1975-ben a helsinki kongresszuson Magyarország trianoni veszteségeiről beszélt - idézte fel a történész.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A történelem túllépett Trianonon, a magyarok még nem

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra