Menekültek vergődnek Európa határvidékén
2010. január 18. 09:33
Migráció Magyarországon és Európában a 20. században
A menekültek és a migránsok rendszeresen szenvednek el hátrányos megkülönböztetést. Az ENSZ 100 millióra becsüli a saját szülőhazájukon kívül élők és évente 30 millióra a szegénység miatt a városokba kényszerülő migránsok számát.
Európa hosszú évszázadokig kibocsátó terület volt: a tengerentúli kivándorlás a 19. század második felében gyorsult fel. A gőzhajó elterjedése tette lehetővé, hogy tömegek keressenek új megélhetést a tengeren túli területeken. 1881 és 1910 között évente 1,3 millió európai, vagyis a természetes népszaporulat ötöde hagyta el a kontinenst.
A migráció Magyarországon az iparosodás következtében a 20. században vált tömegessé: 1910-ben a 20,9 millió lakos közül 6,5 millió élete során egy alkalommal bizonyosan vándorolt, mert elhagyta szülőhelyét. A városba áramlás a 20. század végére tetőzött: 2009-ben már az egész bolygóra vetítve többen élnek városban, mint vidéken. Budapest demográfiai ballasztja a Trianonban megváltozott határok miatt, majd a II. világháború idején zajló belső mozgások következtében vált nyomasztóvá.
A második világháború után a Tiszántúlról és az északi hegyvidékről az Alföldre és a Dunántúl déli megyéi felé indult meg a népmozgás. A második világháború óta jellemzően minden adat a faluról városba, a mezőgazdasági területekről az ipari és szolgáltató centrumok felé, keletről nyugatra, a perifériáról a központi területekre, elsősorban Budapestre tartó mozgást rögzít. Mindez egyúttal nyomortelepek és a városi szegénység megnövekedésével jár együtt.
Magyarországon a kivándorlás az 1880-as években kezdődött, 1905–1907 között tetőzött. Tömegében elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba irányult és a munkanélküli, nincstelen mezőgazdasági napszámosokat érintette. A fogadó országok adatai szerint 1871–1913 között 1,8 millió magyarországi bevándorlót regisztráltak, de ezt jelentős visszavándorlás is kísérte. A kivándorlási fő forrásvidéke az ország ÉK-i része (Sáros, Szepes, Zemplén, Abaúj-Torna, Bereg, Borsod, Gömör-Kishont és Ung vármegyék).
A huszas években 28 ezren vándoroltak ki Magyarországról, a harmincas években mindössze 5739 fő. A célország az Egyesült Államok helyett egyre inkább Kanada lett. 1921 és 1924 között az Egyesült Államok bevándorlási korlátozást vezetett be. A kvótarendszer a meglévő népesség nemzetiségi aránya szerint osztotta el az egyes nemzetekből bevándorlásra engedélyezettek arányát. Míg a huszas években átlagosan évente 0,7 millióan hagyták el a tengerentúlra Európát, addig a harmincas évekre már csak évente 0,13 millióan.
Közvetlenül Trianon hatására 350 ezren menekültek az elcsatolt területekről. Lakáshoz juttatásuk nehézségeit jellemzi, hogy Kolozsvár egykori polgármestere is évekig a Józsefvárosi pályaudvaron vasúti kocsikban élő vagonlakók között élt.
A II. világháború előtt 100 ezer erdélyi magyar és szász érkezett Magyarországra. 1944–1945-ben a délvidékiek menekülthulláma mellett 100 ezer erdélyi magyar is érkezett. A holokauszt, a világháború vándorlástörténete, a német kitelepítés és a szlovák–magyar lakosságcsere megint külön-külön is hatalmas tömegeket érintett közvetlenül. Az 1956-os forradalom leverése után 200 ezer ember hagyta el az országot. Ezután a rendszerváltásig évente 3–6 ezren vándoroltak ki és egy-kétezer fő vándorolt be.
A világháborútól a hatvanas évekig Európából évente félmillióan keltek útra. A hatvanas évek óta fordult a trend: többen érkeznek a kontinensre, mint ahányan elhagyják. Kulturális antropológusok kutatásai szerint a migránsok az összegyűjtött pénzt inkább fogyasztási cikkekre, semmint gazdasági beruházásra fordítják. A külföldi munka során elsajátított képességeket gyakran nem lehet felhasználni abban a környezetben, ahová az elvándorlók visszatérnek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
