A népszokásoktól egy kitalált ünnepig
2011. december 24. 08:41 Szende László
A karácsonyi ünnepkörhöz számos magyar népszokás kapcsolódik: ezek közül a betlehemezés a legismertebb, de például különleges tulajdonságokkal ruházták fel a tüzet és vizet, és gondoskodtak arról is, hogy a háziállatoknak is legyen karácsonyi lakomájuk. Írásunkban a néphagyomány legjellegzetesebb elemeit mutatjuk be.
Tűzkultusz és betlehemezés
A magyar nép körében számos olyan szokás élt, amelyek az ősi pogány évkezdő, a természet megújulásához kapcsolódó hiedelmekből eredeztethetők. Ezekben a víz és a tűz kiemelkedő szerepe is egyértelműen tetten érhető.
A víz tisztító, éltető erejébe vetett ősi hitet keresztény motívumok gazdagították, így az éjfélkor merített vizet sok helyen aranyosvíznek vagy aranyvíznek nevezték. Ez arra utal, hogy Mária is éjfélkor fürösztötte meg a kis Jézust, amitől a víz aranyossá vált. Ezt a vizet különleges tulajdonságokkal kapcsolták össze: bíztak gyógyító erejében, adtak belőle az állatoknak, sőt az emberek az éjféli mise után ittak belőle, vagy megmosakodtak benne.
A tűz szimbolikus értékén túl fényt adott, és melegen tartotta a helyiségeket. A házakban a tűzhelyre farönköket helyeztek - a néprajzkutatók szerint a tuskógetés szokása a Balkánról származott, és később olvadt össze a keresztény ünneppel. Volt olyan hely, ahol a szobába vitt fatuskót a következő szavakkal tették a tűzbe: "Áldott legyen a Krisztus születésnapja!" A farönk maradványát teljesen csak a következő karácsonykor égették el. Az éjféli miséről hazatérők előszeretettel gyújtottak karácsonyi gyertyát, így a mise fényei is tovább éltek a házakban. A tűz éltető erejét jelenítik meg a karácsonyfa és az adventi koszorú gyertyái.
A karácsonyi ünnepkörhöz nagyon sok dramatikus játék kapcsolódik, ezek a néphagyományból számos elemet megőriztek. A misztériumjátékokat kezdetben egyházi személyek adták elő, majd egyre többen kapcsolódtak bele, így az előadás gyakran valóságos népünnepéllyé vált. Az egyik adat szerint volt olyan eset, amikor egy 200 fős "színészgárda" játszotta el a biblikus történetet. Ezek legnépszerűbbje, a betlehemezés eredete a karácsony környéki misztériumjátékokra vezethető vissza, de a diákszínjátszás bizonyos motívumai is megfigyelhetők benne. A szokás egész Európában ismert volt, legrégibb emléke a 17. századból maradt fent.
Az előadások egyrészt a népi vallásosság elemeivel, másrészt humoros részletekkel gazdagodtak. Míg maga az elnevezés a cselekmény helyszínére, Betlehemre utal, a történet később leegyszerűsödött, a helyszín is változott, és az oltár állandósága helyett egyre inkább a mobilitást (házról-házra járást) részesítették előnyben. A betlehemezés kezdetben a fiatal legények privilégiuma volt, majd a gyerekek feladata lett. A betlehemesben való részvétel komoly erkölcsi követelményekkel járt együtt, a kicsapongó életvitelű fiatalok nem kaphattak szerepet.
Az egyik rendtartás világosan fogalmaz: "Akik Krisztus születése emlékén, vagyis a karácsonyi szent ünnepekre betlehemi folytatásban tagok akarnak lenni, azok csak úgy lehetnek, ha a következő feltételeket megtartják: nem szabad a kocsmahelységeken forogni, fonóseregbe lányokhoz járni, az utcákon néma csöndben kell járni, továbbá nem szabad világi énekeket énekelni. Mindezeket meg kell tartani attól a naptól, amikor próbálni kezdik, egészen vízkereszt napjáig."
A résztvevők megszentelt helyen, az oltár előtt gyülekeztek, majd elindultak a házakba. Magukkal vitték a kellékeket: egy kis templomot, a jászollal vagy bölcsővel, a gyermek Jézussal, Máriával és más figurákkal. A betlehemezést a beköszöntő előzte meg, amelyben engedélyt kértek a játék előadására. A felépítés, a szöveg nagyon sok közös elemet tartalmaz (a három helyszín - a királyi palota, a betlehemi mező, esetleg az istálló, és a szereplők köre sem változhatott jelentősen: Mária, József, az angyal és a pásztorok), bár vidékenként eltérések mutathatók ki.
A pásztorok humoros szövegeikkel vidámságot csempésztek a jelenetekbe, sőt gyakran ők kerültek az események középpontjába. Markáns különbségek figyelhetők meg abban, hogy az egyes tájegységek mit tartottak fontosnak kiemelni. A legtöbb változat kizárólag a pásztorok imádására korlátozódott, míg a Székelyföldön az egész karácsonyi eseménysor megjelent. Olykor a szállást kereső Mária és József, illetve az őket elutasító gazda személye is megelevenedett. Különlegesnek tekinthető az ún. bábtáncoltató betlehemezés, amikor egy templom formájú épületben, a bábszínházhoz hasonlóan, egyszerű, alulról mozgatott bábokkal játszották el az egyik legszebbnek tartott történetet.
Elterjedt szokás volt továbbá a szálláskeresés vagy szentcsaládjárás: karácsony előtt kilenc nappal néhány család összefogott, s estéről estére mindig valaki más fogadta be a Szent Családot ábrázoló képet, vagy az őket jelképező kis templomot. A játék, amelyhez dalok is kapcsolódtak, a szállást kereső Mária történetének állított emléket. A kutatók szerint a szokás Dél-Franciaországban alakult ki, s a népszerű vallásos ponyvairodalom révén került a Kárpát-medencébe.
Volt olyan adománygyűjtő játék is, az ún. bölcsőske, amelyben leányok vettek részt, és aminek több változatát is lejegyezték. A bölcsőben fekvő kis Jézus figuráját a Máriát alakító gyermek a térdén tartotta, majd körbehordozták és a család minden tagja megcsókolta, majd az ajándékot a bölcsőbe tették. Erdélyben és Észak-Magyarországon a karácsonyi köszöntés vagy kántálás szokása élt: a kántálók az adományok reményében sorra járták a házakat, énekkel és verssel köszöntötték a házaigazdát. Ha bebocsátást nyertek, akkor karácsonyi dalokat énekeltek. A műsor elhangzása után, amelyben rendszeresen szerepelt a Csordapásztorok vagy a Mennyből az angyal, élelmiszert, esetleg pénzt kaptak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
