A nő, aki megtanította borozni a franciákat

2009. december 16. 10:11 The Independent

Amikor Marie-Josèphe-Rose de Tascher de La Pagerie 1814-ben elhunyt, egy rakás befizetlen számlát és arany ékszereket hagyott a történészekre. Marie-Joséphe-Rose, vagy ahogy többen ismerték: Joséphine császárné, Bonaparte Napóleon első felesége, többek között remek műértő, ruhagyűjtő, innovatív kertész és botanikus is volt. A nyugat-párizsi kastélyában megtalált írott hagyatéka azóta számtalan kiállítást és tanulmányt inspirált a korai 19. század divatjáról és kertészeti stílusáról.

Joséphine egy ünnepelt háziasszony volt, aki bár nem ivott sokat, gyűjtötte a borokat. Hagyatékában több mint 13 ezer palackot számláltak meg, a világ minden tájáról, Afrikától Magyarországig. Egy, a nő 1814-es „borlistája” alapján elkészült tanulmány érdekes megfigyelésre mutat rá: a gyűjtemény körülbelül fele Bordeaux környéki pincékből származik. A legtöbbjüket – amiket akkor alig ismertek Franciaországban – ma a legjobb borok között tartják számon: Latouri Médoc châteaux, Lafite, Margaux és az Haut-Brion.

Ez azért is érdekes, mert 25 évvel a forradalom előtt, XVI. Lajos pincéjében még főleg délnyugat-Franciaországból származó borok voltak. Az arisztokrata közösség a 18. században a Burgund és a Champagne térségéből származó borokat tekintette kiemelkedő minőségűnek. Ebben az időben a bordeaux-it főleg az angolok szerették. Felmerül hát a kérdés: vajon tekinthetjük-e Joséphine császárnét a bordeaux-i borok előfutárának, aki megváltoztatta Franciaország ízlését?



Mindez a nyugat-párizsi Château de Malmaisonben megtekinthető La Cave de Josephine (Josephine Pincéje) című kiállítáon is kiderül. A helyszín is fontos, hiszen Josephine ebben a kastélyban töltötte életének utolsó 15 évét és itt halt meg 50 éves korában.

A tárlat, ami jövőre Németországban és Olaszországban is látható lesz, a francia nemesség életvitelének változását is tanulmányozza, amely aztán részben a monarchia bukásához is vezetett. Megismerhetjük, hogy a forradalom előtt az arisztokraták estélyei óriási rendezvények voltak, ahol az összes ételt egyszerre szolgálták fel, és a borospoharakat a felszolgálók tálcáról kínálták. A forradalom után fokozatosan áttértek az „orosz” módra, ami azt jelenti, hogy az ételeket egymás után szervírozták, a borospoharakat viszont már az asztalon helyezték el.

A Château de Malmaison, amikor 1799-ben Napóleon és Josephine megvásárolta még egy erdővel övezett vidéki kastély volt a Szajna mellett, Párizs nyugati részén. A főváros terjeszkedését követően a terület már beépült, de a kastély ma szinte kívül-belül úgy néz ki, mint 1814-ben. Amikor a császár 1808-ban elvált Josephinetől, nekiadta a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Josephine megtartotta a császárné címét valamint egyfajta második birodalmi birtokot üzemeltetett.

Az új kiállítás bepillantást nyújt Josephine életébe és a bor történelmébe is, így megismerhetjük, hogy a 18. században Franciaországban a hazai borfogyasztás főleg az édes borokra korlátozódott. (Napóleon kivétel, ő csak Chambertin-t, Burgundi vörösbort ivott, olykor jeges vízzel összekeverve.) Hogyhogy Josephine pincéje mégis a népszerűtlen bordeaux-i borral volt tele? Hogyhogy vörösbort ivott és nem fehéret?

Erre világítanak rá a kiállításra kölcsönkért, másik kastélyok főkönyvei, amelyekben Josephine borrendelését követhetjük soron. A könyv arról a porcelán címkékről is beszámol, amit a borospalack nyakára tettek, mielőtt a papír címke elterjedt. A gyűjteményében megmaradt 13286 üveg borból 5973 bordeaux-i, és csak 419 (és fél) palack Burgundi eredetű.

„Nyilvánvaló, hogy a bordeaux-i borok nehézségekkel küzdöttek, mielőtt betörtek volna a francia piacra" – véli Caude. "Az is előfordulhatott, hogy André Bonnin de la Bonninière, a császárné házvezetője befolyásolta a rendelést, azzal a céllal, hogy bemutassa ezt a bort a francia felsőosztálynak. Josephinnek kiváló érzéke volt a borokhoz, a vendégeinek soha nem szolgálhattak fel olyat, amit ő meg nem kóstolt előtte, és nem hagyott jóvá. Azt is mondhatjuk, hogy Josephine a 19. század elején a francia elit egyik vezető személyisége, és hogy előfutára volt a franciák gasztronómiai ízlésének, hiszen a 19. század közepén már szinte mindenki lelkesen fogadta a bordeaux-it.”

A többi pedig bortörténelem.