Káromkodni, énekelni tilos
2009. december 15. 21:42 Balázs Bálint
Egy talpalatnyi vidék a nagyvárosban
Az állandósult drágaság, a hatósági közvetítéssel kapcsolatos folyamatos gondok idővel a köztéri piacok visszaállítását vonták maguk után, ám az újra árusító piacterekre a csarnoki szabályrendelettel majdnem teljesen megegyező szabályzat vonatkozott.
Létrejött a piacok és vásárcsarnokok máig működő szimbiózisa.
„Amíg vásárcsarnokaink nem voltak, a városrészek piaczain elszórva keresték a mi gazdasszonyaink a mindennapi konyhára valót” – kezdte az átalakuló szokások bemutatását Ágai Adolf (Porzó) „Utazás Pestről-Budapestre” című munkája. A hetedik kerületben felszámolt István téri és Almásy téri piac helyét betöltve a Klauzál téri csarnok vált Erzsébetváros közélelmezésének elsőszámú központjává. Az István téri társas eseményekről így tudósít Porzó:
„Mivel hogy a kényes szakácsné röstelte czepelni, a fiatal asszonyka meg nem bírta: rendesen egy törődött anyóka emelte görbe hátán a vásárfiát. Ezt is csak néhány haszontalan garasért. De a gondviselés meg nem felejtkezik a szegényről. Csípőtül bokáig olyan mélységes hosszú zsebet vágott az anyóka szoknyájába, hogy abba egy-egy tojáskát észrevétlen lehetett becsúsztatni, utána egy szál kolbászt, meg valami gyökérdarabot. Telik ezekből a szerzeményekből egy kis ebéd. Hogy ezt a piaczi életet a maga pezsgő valódiságában láthassam, korábban kellett volna otthagynom az ágyat, amit az én természetem be nem vesz. De a napnak bármely órájában mentem is arra, mindig volt ott élet. Legfestőibb pontja a László király vendéglője - hétköznapi nyelven: a Laczikonyha. (…) Ez is mind csak volt. Sertés, liba, hal a kerületi vásárcsarnokba vonult s a László király roppant ebédlőjét pótolja egy tisztességes vendéglő. Karácsony táján pedig a felső világítás derűjében zöldel a sok apró fa. Olybá tetszik, mintha üvegházi tündérkert virult volna ki benne. Most parkká lett az István-tér. Tavaszszal az orgonabokrok fürtjei rengenek ott s oszlik szerte az ő édes illatuk, nyáron meg elsült fiatal fák fanyar árnyékában hűsel nagy izzadva az itt rekedt emberiség.” (Porzó (Ágai Adolf) Utazás Pestről-Budapestre. 1843-1907. Rajzok és emlékek a magyar főváros utolsó 65 esztendejéből., Budapest, 1909.)
A csarnokokkal tehát új élet kezdődött a fővárosban, ahogy a Vasárnapi Újság cikke fogalmazott: az új világban „győzedelmeskedni fog az egyformaság elve”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
