Átalakuló igényekre tervezték
2009. december 15. 21:45 Balázs Bálint
Az európai nagyvárosok példáját követve a városházi politikusok mind hatékonyabb községi szolgáltatásokra és beruházásokra kiterjedő, aktív városigazgatást, tudatos várostervezést hajtottak végre. Első lépésben a közművek korszerűsítését, második lépésben a közellátás újjászervezését és a vásárcsarnoki intézmény meghonosítását tervezték.
Ahogy azt Nagy Gergely „Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig” című munkájából ismerjük, az 1894-ben elkezdődött munkálatok korántsem mentek zökkenőmentesen. A Vámház körúti Központi Vásárcsarnok esetén például hónapokig állt a munka a kiviteli tervek feletti viták miatt, mire Pecz Samu megbízást kapott az építésére. Hónapokig elhúzódó sztrájk, majd tíz nappal az 1896-os nyitás előtt pusztító tűzvész késleltette az átadást. Végül a csarnok a tervezettnél egy évvel később nyitott ki.
A csarnok jelentőségét jól mutatja, hogy a nyitás után néhány hónappal, 1897 májusában Ferenc József, majd egy évvel később II. Vilmos német császár is meglátogatta.
Az áruszállítás mérnöki pontossággal működött: a csepeli rakpartról vasúton, az alsó rakpartról alagúton beúszó uszályokon szállították a csarnok pincéjébe beérkező árut. A csarnokban az eladáshelyeken kívül irodák, vendéglő és adóhivatalok kaptak helyet, s a 10 344 négyzetméternyi vasszerkezetű pincében tárolásra, raktározásra alkalmas helyiségek és hatalmas hűtők sorakoztak.
Annak érdekében, hogy a kereskedés a vásárcsarnokokba összpontosuljon a főváros köztéri piacait megszüntették, betiltották a járva-kelve árusítást és a házalást, a csarnokok nyitvatartási idejét a megszokott utcai kereskedés idejéhez igazították (nyáron 5-12-ig, télen 6-12-ig); és német mintára bevezették a délutáni nyitvatartást (16-19-ig, illetve 16-18-ig).
A vásárlói szokások nehezen követték az új lehetőségeket: a legélénkebb forgalom eztán is a korábbi hetipiacos napokon, keddenként és péntekenként történt. A Központi Vásárcsarnok és az öt kerületi csarnok alkotta hálózat azonban nem volt képes ellátni az egész várost, a központi 800 és a kerületi 1000 kiskereskedőt.
A kiskereskedelem megélénkülése miatt a nagykereskedelem a csarnoki pályaudvar területére, a Duna-parton és a környező tereken felállított deszkabódékba szorul vissza. Egyre nőtt az igény egy központi nagybani élelmiszerelosztóra, és végül, 1930-32-ben a Soroksári út és a Soroksári-Dunaág között megépült az Élelmiszer-nagyvásártelep.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
