Papíralapú útvonaltervező a délvidéki magyar emlékekhez

2009. november 17. 10:38 Szende László

Az útikönyv rendhagyó, mivel egyetlen szempontból kíséri végig az érdeklődőt Szerbián és Bosznia-Hercegovinán: a könyv csak a magyar vonatkozásokkal rendelkező településeket tárgyalja. Ez azért is jelentős, mert a történelmi Délvidék fontos szerepet töltött be Magyarország múltjában. Egyrészt a népek kohéziójának terepe volt: a középkor óta a magyarok kívül, olaszok, spanyolok, franciák, szerbek, németek, horvátok, románok, szlovákok és törökök lakták. Másrészt települései a magyar történelem sorsát meghatározó események színhelyeiül szolgált.

1456-ban Hunyadi Nándorfehérvárnál állította meg az oszmán hadakat, évszázadokkal később Zentánál zúzták szét a török támadást, itt kötötték meg a magyarokat "elfelejtő" karlócai békét. A 13 aradi vértanú közül négy a Vajdasághoz köthető, majd a 20. század minden borzalma nyomot hagyott a területen. A magyar irodalom jeles alakjai közül Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Herczeg Ferenc, Gion Nándor született itt. Bosznia már az Árpád-házi királyok külpolitikai törekvéseit is kivívta, a török ellen küzdelmek idején pedig végvárai révén vált különösen fontossá. Mosztar varázslatos hídja Csontváry Kosztka Tivadarra gyakorolt ihlető hatást.

A könyv két nagy fejezetben - Szerbia a Vajdasággal, Bosznia és Hercegovina - tárgyalja a magyar emlékeket és látnivalókat. A településeknél mind a két nevet feltüntették, és azok elején egy rövid földrajzi, történeti áttekintést találunk. A földrajzi áttekintés szabatos, rendet tesz az időnként nehezen követhető fogalmakban, míg a történeti áttekintésekből azonnal kiderül a területek viharos múltja.

A települések leírása rendkívül informatív, és a történeti múlt bemutatásán túl számos esetben a helyi hagyományokat is megörökíti. A szerző kitér a legfontosabb magyar vonatkozású látnivalókra, a templomokra, kastélyokra, emlékművekre, temetőkre, szobrokra, a vallási életre. Minden esetben sor kerül az adott település híres szülöttjének rövid bemutatására. Amennyiben van a településen magyar "kontakt", elérhetőségeiket is közli.

A kalauz legnagyobb része a Vajdaságot taglalja, kitérve az itt található történeti régiókra. Bácska magyar vonatkozású települései három észak-déli sávban helyezkednek el. Az egyik a Duna mentén húzódik, a másik Szabadkától Újvidékig, a harmadik pedig a Tisza mentén. A települések történetét olvasva egyrészt feltárulnak előttünk a magyarság 1944-1945-ös tragédiájának véres mementói, másrészt színes képet kapunk a terület pezsgő szellemi és kulturális életéről. Rendszerint kevésbé ismert részleteket is megismerhetünk: Törley József például Csantavér szülöttje volt, ám a fiatalembert nem a földművelés és a birtokigazgatás, hanem a szőlészet és a borászat érdekelte. Franciaországba kifejezetten azért utazott, hogy a pezsgőgyártás mesterfogásait tanulmányozza. Meg is lett az eredménye.

Bácska után a Bánát következik, ahol a történeti múlt után megtudhatjuk, hogy Aracson áll a Vajdaság legrégebbi és legértékesebb építészeti emléke, az ún. pusztatemplom. A háromhajós bazilika jellegzetes kialakítása 11. századi építkezésekre utal. A maradványokat a 18. század folyamán szinte teljesen széthordták, majd a 19. században sikerült megmenteni a teljes enyészettől.

Olvashatunk arról, hogy Nagybecskerek száz év alatt sokat fejlődött, lakossága 30 ezer főről 130 ezerre nőt. A település névváltoztatásai jól mutatták az aktuális politikai helyzetet: a két világháború között Petrovgrádnak hívták, majd "felvette" Zarko Zrenjanin partizánvezér nevét. Továbbhaladva a szerző nem feledkezik meg a Szerémségről, pontosan azért, mert ez kiesik a Vajdaságba látogatók útvonalából: Szerém vármegyét az Árpád-korban az elsők között szervezték meg, a középkor folyamán a Magyar Királyság éléskamrájának bizonyult.

Ó-Szerbia legismertebb települése Nándorfehérvár. Belgrád évszázadokon át jelen volt a magyarság életében, de a történelem viharai miatt ezekből az emlékekből napjainkra szinte semmi sem maradt. A szerző viszonylag részletesen ismerteti a Nándorfehérvár megszerzése érdekében indított ostromokat, majd egy rövid sétára invitál az erősségben. A Duna mentén haladva Szendrő és Galambóc maradványai érintik meg az utazót. Majd a Kazán-szorosban egy 1890-ben állított emléktábla hirdeti a magyar folyószabályozás kiemelkedő teljesítményét, míg a Széchenyi érdemeit röviden összefoglaló emléktáblát 1920-ban leverték. A román-bolgár-szerb hármas határ szögletében fekvő Bor a munkaszolgálatosok szenvedéseit őrzi. A könyv megjelenésekor az ottani hely- és bányászattörténeti kiállításban mindössze egy tárló emlékezett meg a borzalmakról.

A könyv utolsó fejezete a Bosznia-Hercegovinában található magyar emlékeket taglalja. Itt is egy tömör összefoglalót olvashatunk a bosnyák-magyar kapcsolatokról, amely a kezdetektől egészen 1914-ig tekinti át a főbb érintkezési pontokat. Felfedezhetjük Jajce (Jajca) középkori magyar emlékeit; a vár a végvidék fontos erőssége volt, Mátyás komoly erőket mozgósított, hogy az oszmánoktól megszerezze. A környék varázslatos volta Csontváry festményeiben is tetten érhető.

Szarajevó magyar emlékeinek számbavételénél az Osztrák-Magyar Monarchia elevenedik meg. Az okkupáció után a város kinézete radikális változásnak indult, a birodalom különböző részeiből ide érkező tisztségviselők a Monarchiára jellemző világot kívánták megteremteni. A nyugati külvárosban (Ilidza) fürdőhelyet hoztak létre, hozzá pihenőparkok és favázas házak kapcsolódtak. Bosznia meghatározó fejlesztője Kállai Béni volt. A rengeteg pozitívum közül a Monarchiával való közvetlen vasúti összeköttetést lehet kiemelni. A Szarajevót átszelő folyócskán 11 híd ível át. Az utolsó előtti a Latin-híd nevet viseli. Ennek ún. török hídfőjénél hajtotta végre Gavrilo Princip merényletét Ferenc Ferdinánd és felesége ellen.

Bedécs Gyula: Szerbia a Vajdasággal. Bosznia és Hercegovina. Szombathely, 2006. B. K. L. Kiadó, 252 oldal (Ami az útikönyvekből kimaradt. Magyar emlékek és látnivalók)