Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megfejtették a szigorúan ellenőrzött vonatok titkait

2009. október 2. 11:37

2009. október 4-én, 13.00 órakor a Győri Könyvszalon Pódiumszínpadán mutatják be a Szigorúan ellenőrzött vonatok című, a hasonló című tavalyi konferencia előadásait összegyűjtő vasúttörténeti tanulmánykötetet.

<

2008 áprilisában a nemzetközi hírű győri központú Mediawave konferencia programján belül immár másodszor került sor olyan tudományos konferenciára, amelyet a Magyar Országos Levéltár, a Mediawave Alapítvány és Győr Megyei Jogú Város Levéltára jegyez társrendezőként.

A téma egy évvel korábban a családkutatás volt (aminek nyomán napvilágot látott a Családok, családfák, generációk c. nagysikerű kötet), tavaly pedig egy ugyancsak frekventált téma, a vasút múltja volt a konferencia témája. Ennek alapján jelent meg Bana József (Győr Megyei Jogú Város Levéltára) és Katona Csaba (Magyar Országos Levéltár) szerkesztésében a Szigorúan ellenőrzött vonatok című, a három társrendező által társkiadóként megjelentett kötet, a Mediawave konferenciák sorozat immáron II. kötete.

Ebben összesen 12 szerző (levéltárosok, történészek, muzeológusok stb.) járja körbe a gazdag tematikát. Így egyaránt olvasható benne tanulmány egy konkrét vasútvonal múltjáról, egy, a hazai vasútvonalak kiépítésében kulcsszerepet játszó személyről, a vasútvonalaknak a trianoni határok kialakításában játszott sajátos szerepéről, de az ún. „kisemberek” vasúthoz kötődő személyes élettörténetei, valamint társadalomtörténeti vonatkozású írások is helyet kaptak a kötetben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megfejtették a szigorúan ellenőrzött vonatok titkait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra