Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Romatörténeti konferenciát rendeznek Pécsett

2009. szeptember 7. 10:39

Ez év őszén immár nyolcadik alkalommal kerül sor a romák múltjával és jelenével foglalkozó tudományos konferenciára - ezúttal a Magyar Országos Levéltár főszervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap főtámogatásával - "Vándorút - cigánysors a Kárpát-medencében" címmel Pécsett az Erdős Kamill Cigány Közösségi Házban.

<

A városban immár 2003 óta rendezi meg évente az Emberháza Alapítvány, az Erdős Kamill Cigánymúzeum, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület a Cigánysors - A cigányság történeti múltja és jelene, különös tekintettel a dél-dunántúli régióra című konferenciát.

Az évek során az előadók - köztük neves külföldi szakemberek - egyetemi oktatók, levéltárosok, muzeológusok, szociológusok stb. részben a múltat kutatva történeti, részben a jelent feltárva szociológiai/társadalmi szempontból igyekeznek feltárni a hazai cigányság történetét: nem a cigányságról vitázva, hanem velük karöltve, cigány szervezetekkel, cigány emberekkel, együttműködve.

Az elmúlt évek során ezt az eredményes működést jelzi a hét, nagysikerű, Pécsett megrendezett konferencia, valamint két, ezek alapján készült tanulmánykötet (Cigánysors I.; Cigánysors II.): hangsúlyozni kell, valamennyire központi támogatás nélkül, jószerivel önerőből került sor. Az elismert szakemberek, akik többsége közel két évtizede foglalkozik a témával, tiszteletdíj nélkül végezték kutató és feltáró munkájukat, mindössze minimális előadói tiszteletdíjban részesültek. A kötetek megjelentetését önzetlen támogatások révén sikerült megvalósítani: önkormányzatok, alapítványok, közintézmények járultak hozzá. Rangjukat jelzi, hogy mindkét kötet része lett a romológia egyetemi oktatásának.

Időpont: 2009. szeptember 11.
Helyszín: Rácz Aladár Közösségi Ház (Pécs, József u. 4.)

Program:

9.40:

1. Nagy Pál gyűjteményvezető (Cigány Néprajzi és Történeti Gyűjtemény, SZIE GTK, Gödöllő): A cigányok eredetének és Kárpát-medencei megjelenésének fő kérdései
2. Zsúpos Zoltán levéltáros (Magyar Országos Levéltár, Bp.): A debreceni „cigány Corpus Iuris" a 18. században
3. Perger Gyula igazgató, (Xantus János Megyei Múzeum, Győr): Adatok a cigánygyermekek nevelőszülőkhöz adásához a 18. században
4. Székely Zoltán főmuzeológus (Xantus János Megyei Múzeum, Győr): A cigányok változó képe a 19. századi magyar képzőművészetben
5. Katona Csaba levéltáros (Magyar Országos Levéltár, Bp.): Cigányzenészek külföldön a 19. században - avagy a magyar kultúra „nagykövetei"
6. Csurgai Horváth József igazgató (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára, Székesfehérvár): Néhány gondolat a Cigánysors II. c. kötetről (könyvbemutató)
7. Tordai Rita főiskolai hallgató (Szolnoki Főiskola, Szolnok): Rigó Jancsi és Chimay hercegné: egy cigányprímás és egy amerikai milliomos lányának szerelme

11.30: Kávészünet

8. Bana József igazgató (Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Győr): Cigányok a kihágási iratokban a 20. század első felében
9. Csóti Csaba levéltáros (Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár): , A cigányügy rendezése emberséges szigorral" vagy a nélkül. Cigányügyi „ötletbörze" a 20. sz. első évtizedeiben.
10. Mészáros Ádám igazgató (Dráva Múzeum, Barcs): A barcsi beások életmódjának és kapcsolatrendszerének változásai
11. Rácz Attila főosztályvezető-helyettes (Budapest Főváros Levéltára, Bp.): Marosán György: „Miért nem tudjuk kiverni a cigányokat a Köztársaság térről?" A cigány állampolgárok megítélése a Budapesti Pártbizottság szemszögéből
12. Békési András PhD-hallgató, romológus (Pécs, PTE Romológia tanszék): Pécsi cigánysorsok a politikai erővonalak sodrában, 1964-1968
13. Frankovits György ny. oktató (Pécsi Tudomány Egyetem, Pécs): Om da mare, divori, óriások - roma, szláv és magyar párhuzamok
14. Tegzes Ferenc (ny. főlevéltáros, Baranya Megyei levéltár): Aroma zászló

14.00 óra: Kérdések, vitafórum, elnöki zárszó

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Romatörténeti konferenciát rendeznek Pécsett

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra