Miként vált történelemmé a közelmúlt?
2009. szeptember 4. 14:27
A 21. század eleji történetírás egyik legizgalmasabb feladata a sokak számára titokzatos közelmúlt emlékének feldolgozása lett: a Horváth Sándor szerkesztésében megjelent tanulmánykötet nem csak illúzióinkkal és tévhiteinkkel szembesít, de arra a kérdésre is megpróbál választ adni, hogy sokakban miért él nosztalgia a mára már letűnt éra iránt.
Egy új, fiatal történésznemzedék jelenti be igényét az éppen elvesztett múlt, a sokunk számára még személyes emlékezeti jelentőséggel bíró szocialista korszak történeti ábrázolására és értelmezésére - kapjuk meg a tanulmánykötet fülszövegét, amely már sokban előrevetíti a könyv tartalmát.
A közelmúlt történelemmé válása ugyanis talán az egyik legizgalmasabb kérdés a posztszocialista országok, de talán egész Európa történelmében, hiszen a sokszor még ma is túlpolitizált, és egyesek által misztikus ködbe burkolt korszak történetét sokáig csak a személyes, éppen ezért szubjektív történetek szűrőjén át ismertük. A hívószavak is ismerősek: gulyáskommunizmus, legvidámabb barakk, piros útlevél, és a három T időszaka, amikor bár a többség viszonylag jól élt, a szabadság mégis hiányzott.
A nosztalgikus köd elültével azonban a történészek is meglepődtek, hiszen a korszak kettős beszéde, az elhallgatás, és a virágnyelv nem csak a hétköznapokat jellemezte, hanem azokban az iratokban is így kommunikáltak egymással a vezetők és beosztottak, vagy épp a megfigyelők és a tartótisztek, amelyektől a legtöbben pont ezen stílus hiányát, és a legkeményebb őszinteség megjelenését várták.
Az 1945 utáni időszak dekódolása így a történészek számára sem egyszerű: az iratanyag csak a még élő szemtanúk hétköznapi történeteivel építhető fel, amelynek kritikai analízise semmivel sem egyszerűbb, mint bármely más korszaké.
Az egykori hétköznapok átfogó története persze megírhatatlan, így a kötet nem is erre vállalkozott. Apróbb fejezetek, mozaikszerű történetek árnyalják az eddig ismerteket, amelyekből talán kirajzolódhat, hogy hogyan alkották meg a kulák fogalmát, és miként válhatott valaki kulákká? Kik a főszereplői az ügynökjelentéseknek és periratoknak? Hol húzódnak a politikai szféra határai a társadalomban? Miként hatott a Rákosi-kultusz az önéletrajzírás módszereire?
Mire használták az 1956-os fényképeket, és kik szerepelnek rajtuk? Hogyan felügyelte az állambiztonság a vendéglátóipart? Kik jártak Rotschild Klára divatszalonjába és hogyan változott a szocialista divatirányítás? Hogyan küldték "elvtársi üdvözletüket" külföldről egy szocialista nagyvállalat dolgozói? Miben érzékelték mindennapjaikban egy gyár munkásai, hogy hivatalosan az uralkodó osztályhoz tartoznak?
Miként lehetett egy munkásasszonyból országgyűlési képviselő? Kik laktak a "káderdűlőn", milyen kiváltságaik voltak és hogyan jártak vadászni? Miként találták fel a galeriket, és mitől számított fasisztának egy felvonulás 1969-ben? Hogyan használták a rendszerváltás idején a szocialista korszak polgár fogalmát?
A kérdések száma végtelen, így a helyzeten a válaszok is csak időlegesen segíthetnek. A fiatal történésznemzedék azonban szembement a nosztalgikus életérzéssel, és a realitás talaján maradva mutatnak be egy sok tekintetben már eltűnt, ám egyes elemeiben még ma is élő időszakot, amelynek során egy sosemvolt, idilli szocialista életet akartak megteremteni, de csak államadósságot és szociális problémákat hagytak maguk után.
Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Szerk.: Horváth Sándor. Nyitott Könyvműhely. Bp., 2008. 375 o. 3980 Ft.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
