Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Gőzösök és dízelek: kiállítás a 125 éves Keleti pályaudvarról

2009. augusztus 25. 15:23 MTI

Korabeli képeslapok, fényképek és tervrajzok láthatók egyebek mellett a 125 éves a Budapest-Keleti pályaudvar című, az épület Lotz-termében látható kiállításon; a tárlat megnyitását megelőzően emléktáblát avattak a pályaudvar falán.

<

A két hónapon keresztül megtekinthető kiállítás a Keleti pályaudvar történetét mutatja be 1884-től kezdve napjainkig: a dokumentumokat, fotográfiákat nézegetve és a tablókat olvasgatva az érdeklődők betekintést nyerhetnek az épület építésének mozzanataiba, a Lotz-terem felújításába, a háború és újjáépítés folyamatába is, de különböző életképek is helyet kaptak a tárlat anyagában.

A megnyitón Vörös Tibor, a MÁV Zrt. főépítésze elmondta, hogy Budapest jelentős létesítményét, a Keleti pályaudvart 1884. augusztus 16-án adták át. Az épület a magyar építészet kiváló alkotása. Felhívta a figyelmet az impozáns főhomlokzatra, amely egyedülálló művészi megfogalmazása a vasút, a társadalom és gazdaság kapcsolatának, a gőz születésének.

Elmondta: a pályaudvar vasszerkezetét Feketeházy János hídépítő mérnök tervezte. Az ötrészes, monumentális, reneszánsz mintázatú kapuzat és az épület valamennyi kovácsoltvas díszítése Jungfer Gyula európai hírű műlakatos keze munkája, a csarnokot Lotz Károly festményei, valamint Than Mór freskói ékesítik. Baross Gábor közlekedési miniszter szobrát 1898-ben helyezték el az épület előtt - hangsúlyozta.

Az első villanyvontatású vonat 1932-ben gördült ki a Keletiből, amelyet a második világháború alatt több bombatalálat ért, erősen megrongálódott. A front elvonulása után a vasutasok azonnal hozzáláttak a károk helyreállításához, így az első szerelvény 1945. február 28-án befuthatott a pályaudvarra.

A Baross tér átalakítása 1969-ben kezdődött meg, a metróépítéssel egyidejűleg jelentősen megváltozott a homlokzati rész előtere. A végállomás előtt aluljárórendszert építettek ki többek között a személypénztárak és más kiszolgáló egységek számára. 1986-ban újabb nagyszabású felújítás kezdődött, amely 1989-ben fejeződött be. A főépítész becslése szerint a pályaudvaron átadása óta egymilliárd látogató fordult meg.

A kiállítás megnyitását megelőzően a résztvevők márványból készült emléktáblát avattak az épület külső falán, emléket állítva a 125 esztendős Keleti pályaudvarnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Gőzösök és dízelek: kiállítás a 125 éves Keleti pályaudvarról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra