A Szovjetunió szétbomlasztói
2009. augusztus 23. 10:38 Lagzi Gábor
Összegzés
Abban, hogy a balti nemzetek kimagasló jelentőséggel bírtak a Szovjetunió szétbomlasztásában, mindenképpen szerepet játszott az a tény, hogy két évtizedes (1918-1940) független nemzetállamiság tapasztalata állt a hátuk mögött. Az is kétségtelen, hogy az észtek, lettek és litvánok a szovjet birodalmon belül egyfajta „Nyugatot” képviseltek – például a Szovjetunió területén csak a Baltikumban használtak latin betűs ábécét, de magasabb volt itt az életszínvonal is.
Ezen kívül a nemzeti öntudatukat a több évtizedes szovjetizáció és oroszosítás sem tudta oly mértékben befolyásolni, mint például az ukránokét vagy a fehéroroszokét. A lakosságon belül a függetlenség gondolata az 1989-1991 közötti időszakban egyre népszerűbb lett, igaz, a politikai elit sokáig nem mert a teljes szuverenitásra gondolni (pl. 1990-ben a lett törvényhozás egy megújított szovjet államközösségi tagságról szóló határozatot fogadott el).
A legbátrabbaknak ebből a szempontból a litvánok bizonyultak, akik 1990 márciusában már függetlenségi nyilatkozatukat is elfogadták. A baltikumi rendszerváltás viszonylat békés folyamatnak mondható (leszámítva az 1991-es januári vilniusi, rigai eseményeket), és komolyabb feszültségek csak a helyi kisebbségi és többségi lakosság között mutatkoztak. Ennek ellenére a nagyobbrészt a szovjet időszakban betelepített oroszajkú népesség Észtországban és Lettországban, illetve az őshonos litvániai lengyel kisebbség jó része támogatta hazájának függetlenségi törekvéseit.
A balti nemzetek, kihasználva a külső (az egyre gyengülő Szovjetunió, a közép-európai sikeres „bársonyos forradalmak”) és belső (egyre radikálisabb, azaz szabadság-pártibb politikai és társadalmi hangulat) körülményeket 1991 augusztusában újra a szabad világ egyenrangú tagjai lettek, s mint ilyenek kezdhettek bele a demokratikus berendezkedés és a piacgazdaság kiépítéséhez.
Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a 
szerkesztőségét!
