Ezer év a nyugati végeken: Zala megye a középkorban

2009. augusztus 19. 10:54 Németh Marcell

Zala megye születése

A magyarok 895-896-ban települtek be a Kárpát-medence területére. A 10. századdal kapcsolatos ismereteink azonban hiányosak, ugyanis minden kétséget kizáróan hiteles források hiányában a „történeti lyukakat” itt-ott kénytelenek vagyunk feltevésekkel befoltozni. Ez igaz erre a területre is: a Zalavár környékén élő szláv, avar és frank népesség minden bizonnyal háborítatlanul élt tovább a kialakuló magyar települések között, majd a 12. századra asszimilálódtak a magyarságba.

A 13-15. századi adatok (Thuróczy-krónika - 1488) arra utalnak, hogy ezen terület birtokosa a Lád nemzetség volt, amelyet más néven Vérbúlcsúnak neveztek. Az Árpádok valószínűleg a 955-ös augsburgi csata után terjesztették ki uralmukat a területre, miután a gyászos vereség hatására a Lád nemzetség hatalma meggyengült. A század végére Koppány birtokába került Somogy és valószínűleg Zala területe is, azáltal, hogy Taksony szakított a szeniorátus öröklési rendjével és helyette a primogenitura (elsőszülöttség) értelmében fiát, Gézát jelölte ki utódjának, cserébe pedig Koppány apját, Tar Szeréndet, akinek a régi rend szerint a trónt örökölnie kellett volna, ezzel a földterülettel kárpótolta a fejedelem.


Kolon megye

A vármegyék rendszerét első királyunk, Szent István hozta létre. Ennek célja az volt, hogy az uralkodó szervezett formában tudja gyakorolni törvényhozó és végrehajtó hatalmát a nép felett. A király uralkodása kezdetén leverte a régi öröklési rend értelmében a trónra igényt tartó somogyi és zalai területeket birtokló Koppány vezért, ezáltal a korona alá rendelve birtokait.

A királyi vármegye első székhelye Kolon volt. Nevére napjainkra már csak egy dűlőnév emlékeztet Balatonmagyaród és Zalakomár között, és a létrehozására azért volt szükség, mert a Balatont nyugat felől megközelítő út ellenőrzésére a Kis-Balaton két tározója közötti északi földnyelven elhelyezkedő Zalavár nem volt alkalmas. Kolon vára a Balatont nyugat felől megközelítő út mellett, valahol a mai Balatonmagyaród térségében épült fel, és rövidesen a környék központjává vált. A székhelyet később valószínűleg Szent László helyezte át Zalavárra, miután a korábbi út elvesztette jelentőségét.



István Kolon megye területét a veszprémi püspökség hatásköre alá rendelte, erre és a megye nevére 1009. évi oklevelében találunk bizonyítékot, amely egyben teljes képet ad a korabeli Veszprém egyházmegye kiterjedéséről, valamint bizonyos birtokoknak a veszprémi püspökségnek adományozását foglalja írásba, köztük Marcalfőét. A falu az oklevél szövege szerint „Kolon vár területén”, azaz Kolon megyében van. A közigazgatási egység kialakulásának folyamatára forrásaink alig-alig nyújtanak rálátást, de abban bizonyosak lehetünk, hogy Kolon megye alatt Somogy és Zala megyét kell értenünk. Ebben azért lehetünk biztosak, mert egyetlen 11. századi oklevél sem tesz említést Somogy megyéről. Egyes elképzelések szerint a megye területe a Drávától délre fekvő Szlavónia nagy részére is kiterjedt.

Mivel területe az ország szélére esett, nyugati fele több évszázadon át határvidéknek számított. A szomszédos Német-Római Császárságtól egy alig lakott sáv, a gyepűelve választotta el. Ezen belül húzódott az Árpád-korban maga a gyepű, amelyet őrhelyek, és erődítések vigyáztak, hogy támadás esetén fenn tudják tartani az ellenséget a királyi haderő megérkezéséig. A határvédelmet a térség felszínének tagoltsága is megkönnyítette.

A megye védelmi szerepe a 11. század végén szűnt meg, miután az országhatár I. László hódításai következtében a Muraköz nyugati részéhez került. Egy 1334-ben, tehát jóval a gyepűrendszer megszűnte után kelt oklevél megemlíti a Kerka vidéki, hétkutasi és csesztregi őröket, amiből arra következtethetünk, hogy a hajdani őrök kiváltságaik egy részét egészen a 14. század derekáig megtarthatták. A foglalkozásra utaló nevek máig fennmaradtak: Őri, Őrikozmadomján, Őriszentgyörgyvölgy.

Amennyiben a közigazgatási egység kialakulásáról beszélünk, okvetlenül említést kell tennünk az egyházszervezetről is, hisz a kettő szoros kölcsönhatásban állt egymással. Szent István a közigazgatás megszervezésével egy időben kezdte meg az egyházszervezet létrehozását is. Zala megye az 1002-ben alapított veszprémi püspökséghez tartozott, majd déli részét később az 1092-ben alapított zágrábihoz csatolták. Zalaváron 1019-ben István bencés apátságot hozott létre, amely Szent Adorján nevét kapta. Ezáltal – annak ellenére, hogy a közigazgatási centrum Kolon volt – Zalavár vált a környék egyházi központjává, majd a 11. század végétől fokozatosan a közigazgatási központ szerepét is átvette.

Honalapító királyunk utódai is folytatták az egyházszervezést, és szinte minden egyes Árpád-házi uralkodó nevéhez fűződik egy-egy monostor, vagy káptalan alapítása. I. András király 1055-ben, Tihanyban Szent Ányos tiszteletére alapított kolostort, amelynek alapítólevele az első eredetiben fennmaradt oklevelünk, és fontos nyelvemlékünk. A 12. században az egyházak alapításában mind nagyobb szerepet játszottak a magánszemélyek, azaz a világi főurak. Gutkeled nembeli Márton ispán 1138-1140 táján bencés monostort alapított Csatáron Szent Péter és Pál tiszteletére, és feleségével, Magdolnával együtt bőségesen ellátta adományokkal. Itt őrizték a Csatári-, vagy más néven Gutkeled bibliát is (a biblia a későbbiekben Admontba került, s később ezért Admonti bibliának is nevezték. A híres bibliát ma Bécsben őrzik.

1. Zala megye születése
2. Az első említéstől Kehidáig
3. Városiasodás és középkori fejlődés