Őztetemeket daraboltak az Aquincumi Múzeumban

2009. június 24. 19:01

Dr. Seetah kutatómunkájának különleges hitelt ad, hogy 13 évesen szülőföldjén, Mauritius szigetén mészáros inasnak szegődött. A fürge észjárású fiúra azonban hamar felfigyelt a környezete, s a család Londonba költözött, hogy taníttassák. Amikor régészeti tanulmányokba fogott, azt remélte, végleg búcsút mondhat tanult mesterségének. Hamar ráébredt azonban, hogy kétkezi gyakorlata mekkora segítség az ásatásokon talált vágóeszközök értelmezésében, sőt a csontokon ejtett darabolás- és vágásnyomok felismerésében. Olyan részletekre lett figyelmes, amelyek fölött a húsfeldolgozásban járatlan kollégái addig vagy átsiklottak, vagy – tapasztalatok híján – egyenesen félreértelmezték őket.

Az ásatásokon lelt állatmaradvány általában egykori konyhahulladék, kulturális tartalmat hordozó régészeti lelet. Az egyes testrészek hasznosításának pontos rekonstrukciója nemcsak az egykori hús- és hentesáruk választékára utal, hanem az elkészítés módjára is. Mindezeket Dr. Seetah két őztetem feldarabolásával szemléltette az Aquincumi Múzeum területén tartott archeozoológiai szakmai napon június 19. és 21. között. Az egyiken ő maga dolgozott, a másikon a résztvevők sajátíthatták el az alapvető fogásokat, próbálhatták ki az e célból pattintott kovapengéket, valamint a hiteles római- és középkori bárd- illetve késmásolatok használatát. A tudományos eseménynek tagadhatatlanul közvetlen célt adott, hogy a történetileg hiteles módszerekkel felvagdalt húsdarabok estére egy bográcsban végezték.

A rendezvény második napján a résztvevők régészeti csonttöredékeken gyakorolhatták az előzőleg tapasztalati alapon megismert vágásnyomok azonosítását. Dr. Seetah ezután előadásban ismertette a témába vágó kutatási eredményeit. A hatékony fémeszközök megjelenése előtt kőpengékkel végzett tetemdarabolást teljes mértékben meghatározta az adott állat felépítésének alapos ismerete: a tetemet az izmok és ízületi tokok mentén ejtett apró vágásokkal kellett szétbontani.

Az idők során javuló minőségű vas- majd acélkések és -bárdok nemcsak megkönnyítették ezt a munkát, hanem lehetőséget adtak az egyes testrészek elkülönítésének változatosabb módjaira, az ízlés megnyilvánulására is. Mára az állatok feldarabolását nem a technikai korlátok, hanem a piaci igények határozzák meg. Ha meggondoljuk, mennyire szokásaink, kultúránk függvénye, hogy miféle húst, hogyan elkészítve találunk étvágygerjesztőnek, azok régészeti azonosításának fontosságához semmi kétség nem férhet: az ásatási állatmaradványok állapota nemcsak a húsfogyasztás gazdasági vonatkozásairól, hanem minőségi arculatáról, divatjairól is árulkodik. Olyan kutatási terület, amelyben a különböző régészeti korszakokból származó leletek összehasonlításának különösen nagy jelentősége van.

A régészeti állattani műhely harmadik napján Dr. Seetah másik, fontos kutatási területéről, a lovak fogazatának alakelemzéséről tartott előadást. Az egyes fogak rágófelületéről készített digitális fényképeken kijelölt mérőpontok segítségével leírt formák alapján a mai fajták (angol telivér, izlandi) ismert korú és nemű egyedeinek fogai matematikailag összehasonlíthatók. Az így megállapított összefüggések hasznosíthatók az ismeretlen származású régészeti lófog-leletek osztályozásában. Az utóbbiak DNS vizsgálatával részben kiszűrhetők a fog szerkezetére ható környezeti tényezők, így világosabb képet alkothatunk az egykori lóállományok genetikai szerkezetéről, eredetéről.

A háromnapos, nagysikerű összejövetelen régész és állatorvos kollégák mellett szlovák és szlovén archaeozoológus is részt vett és természetesen megjelent a régészeti állattan csaknem valamennyi hazai művelője. A szakmai napokat Alice M. Choyke, a BTM Aquincumi Múzeum archeozoológusa és Dr. Bartosiewitz László egyetemi docens, az ELTE BTK Archeometriai és Régészeti Módzsertani Tanszék vezetője szervezte.