Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Stasi állhatott az egykori nyugatnémet diákmozgalom mögött

2009. május 25. 12:25 MTI

Hatalmas hullámokat kavart a ZDF közszolgálati televízió azon információja, amely szerint Stasi-kém volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967 júniusában Berlin nyugati felében lelőtt egy pacifista diákot.

<

Benno Ohnesorg megölése annak idején az akkori nyugatnémet diákmozgalom kiszélesedéséhez és jelentős radikalizálódásához vezetett. Több vasárnapi kommentár ezek után feltette a kérdést, vajon az 1968-as mozgalom az egykori keletnémet kommunista állambiztonsági hatóság, azaz a Stasi "műve" volt-e.

A ZDF az elmúlt hét végén a Stasi aktáit kezelő szövetségi hivatal újonnan feltárt dokumentumaira hivatkozva arról számolt be, hogy az egykori nyugat-berlini rendőr, a ma 80 év fölött járó és magas állami nyugdíjat élvező Karl-Heinz Kurras már az ötvenes évek közepétől Stasi-ügynök volt, sőt tagja volt az akkori kommunista állampártnak, a Német Szocialista Egységpártnak is, s annak idején ő lőtte le Ohnesorgot, aki a néhai perzsa sah, Reza Pahlevi akkori nyugat-berlini látogatása ellen több ezer diáktársával együtt tiltakozott. A televízió szerint az aktákból Kurras Stasi-ügynöki múltja egyértelmű bizonyítást nyert, arra azonban a dokumentumok nem utaltak, hogy a gyilkosságra is az egykori NDK állambiztonsági szervétől kapott volna konkrét utasítást.

A Kurras-ügy ismét felszította a vitát az egykori Stasi iratait vizsgáló szövetségi hivatal, az úgynevezett Birthler-hatóság tevékenységéről. A berlini Freie Universität - az egykori NDK múltját vizsgáló - kutató csoportjának vezetője elmarasztalta a Marianne Birthler által vezetett hivatalt, a kutatásokat rendszertelennek nevezve. Klaus Schroeder szerint megengedhetetlen, hogy egy ilyen súlyú információra csak teljesen véletlenül derüljön fény. Schroeder mellett hasonlóan vélekedett több más, ugyancsak a volt kommunista állam múltját vizsgáló kutató is, hangoztatva egyebek között a Stasi nyugati tevékenysége hatékonyabb feltárásának szükségességét.

Ezzel egy időben magas rangú politikusok, köztük az ellenzéki Zöldek vezetői további vizsgálatokat követeltek. Sürgették egyebek között annak feltárását, vajon a Stasi akadályozta-e meg annak idején, hogy Kurrast elítéljék. Többen követelték az 1967 június 2-án elkövetett gyilkosság tényleges hátterének feltárását. Meglehetősen tartózkodóan nyilatkozott az ügy kapcsán maga Marianne Birthler, aki tizedik éve áll a szövetségi hatóság élén. Egy interjúban csupán azt hangoztatta: nem kíván spekulációkba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy újabb bírósági eljárást kell-e indítani az annak idején felmentett Kurras ellen.

Ezzel szemben a volt nyugat-berlini rendőr ellen kémkedés gyanújával bírósági eljárást kezdeményezett a konzervatív CDU/CSU - a kommunista önkényuralom áldozataival foglalkozó - illetékes képviselője. Rainer Wagner szerint az egykori keletnémet kommunista utódpártot, a PDS-t magában foglaló Baloldal pártját szintén felelősség terheli Ohnesorg meggyilkolásáért, s a hírhedt szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorjáért, amelynek kiindulópontja Wagner szerint az 1967 júniusi diákgyilkosság volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Stasi állhatott az egykori nyugatnémet diákmozgalom mögött

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra