A dákoromán mítoszok nyomában
2009. május 4. 10:47 Papp Lívia
Az eredetek és a kontinuitás mítosza
A nemzet eredetéről szóló mítosz kapcsán Boia a következőképp nyilatkozott: "minden közösség - a törzstől a modern nemzetig - eredetére való hivatkozással igazolja önmagát. Minden időben és mindenféle kultúrában nagymértékben értékesítették ezt, és szüntelenül, újra meg újra emlékezetbe vésték (…). Semmi sem lehet időszerűbb, ideologizáltabb valami, mint maga az eredet. Az alapítás mítoszok magát a közösségi tudatot sűrítik." Románia esetében az alapító mítosz a "dákoromán szintézis" elmélete, melyet állandóan új alapításokkal aktualizáltak.
A románok eredete és identitása a dákoromán elmélet metamorfózisától és a hivatkozási alapként használt történelmi tényezőktől függően az idők folyamán a következőképpen változott: előbb kizárólag Itáliából származó rómaiak, majd a Római Birodalom egész területéről származó rómaiak, aztán dák-rómaiak, és elrómaiasodott dákok, végül pedig kizárólag dákok szerepeltek benne. A római eredet hangsúlyozása a 17. századi Moldvában elsősorban a török hatalom alóli függetlenedést jelentette, a 18-19. századi Erdélyben az önálló nemzeti lét, a három rendi nemzettel (magyarok-székelyek-szászok) való egyenjogúság, majd az autonómia igényét, a két román fejedelemségben, majd az egyesült Romániában az ortodoxiára hivatkozó orosz külpolitikai nyomás elhárítását és Nyugat-Európa szövetségének keresését.
Decebal és Traianus mellszobra Nagyváradon
A második világháború előtti politikai helyzetben, a nacionalizmus fejlődésének logikájába illeszkedve fokozatosan az autochtonizmus/a dák purizmus (az ősrögösség és tiszta dák származás elmélete) nyert teret. Boia véleményét idézve: "a dákoromán elmélet kilengései mindenkor szorosan kapcsolódtak az adott kor politikai, ideológiai igényeihez." Szerinte minden olyan törekvés, amely a kezdeteket és a jelent a római származás megszakítatlan tudatának létével köti össze, illuzórikus. Ezt ugyanis egyetlen forrás sem igazolja, mindez csupán egy intellektuális kombináció eredménye, amelynek mindig is politikai és ideológiai célja volt. Arra a kérdésre, hogy a román népet alkotó különböző etnikai elemek milyen "súlyaránnyal" szerepelnek a román etnogenezisben Boia nem válaszol, hiszen, mint maga is mondja: már a kérdésfelvetés is mitológiai jellegű.
Az eredetmítoszhoz szorosan kapcsolódik a kontinuitás mítosza, amely az idők során a román történetírás és köztudat valódi rögeszméjévé vált. Lucian Boia szavait idézve a román nép kialakulási területe egy "historiográfiai paradoxon (…) ama bizonytalanság végletes megnyilvánulása, hogy földrajzilag hová helyezhető a román nép korai kezdete"
A kontinuitás problematikájának áttekintése előtt a történész két fontos kérdésre hívja fel figyelmünket. Egyrészt, az "ezeréves űr" problémájára, amely arra vonatkozik, hogy az észak-dunai térség majd' ezer esztendejével (i.sz. 271 és a 13. század eleje közti időszak) kapcsolatban nagyon szegényes történeti forrásanyag áll a rendelkezésünkre, így ennek alapján nehezen állapítható meg, hogy a román etnikum és nyelv jelenléte folyamatos volt-e a térségben.
Másrészt arra, hogy a kontinuitással kapcsolatban felmerült kérdések, problémák megvitatása már régen kikerült az erre hivatott szakemberek (történészek, régészek, nyelvészek) kompetenciájából és áldozatául esett a különféle politikai és ideológiai vitáknak. A kontinuitáshoz tartozik emellett a román állam folyamatosságának mítosza is. A román nacionalizmus számára ugyanis nehéz volt elfogadni egy olyan Romániát, melynek nem volt területi szervezete. A román történetírás az idők folyamán épp ezért számos szakmai (és nem szakmai) kísérletet produkált, amely a román politikai kontinuitás bizonyítására szolgált.
Boia a kontinuitás problémájával kapcsolatban több vonatkozásban is kénytelen állást foglalni. Véleménye szerint tudomásul kell venni, hogy a román történészek és nyelvészek tekintélyes hányada kompromisszumos megoldást keresve a román nép és nyelv kialakulási területeként a Balkán félszigetet is tekintetbe vette. Sőt, olyan is akadt közöttük (mint például a dél-dunai romanizmus elvét valló híres román nyelvészprofesszor, Alexandru Philippide) aki e folyamat színhelyét kizárólag a Balkánra helyezte.
A régészeti leletek, főképp a sokat hivatkozott "Dridu-kultúra" emellett csak az emberi élet folytonosságát bizonyítják és nem az etnikai-nyelvi kontinuitást. A hatalmas régészeti erőfeszítések nem szolgáltattak érveket sem a kontinuitás tézise mellett, sem ellene - Boia ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a kontinuitással kapcsolatos elméletek mind csak hipotézisek, és nem feltételezhető, hogy valaha is megismerhetjük a teljes és tökéletes igazságot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
