Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felszínre hoznak egy négyszáz éve elsüllyedt hajót

2009. március 12. 13:04 MTI

Kiemelnek egy négyszáz éve elsüllyedt, Ming korabeli kínai kereskedelmi hajót a Dél-Kínai-tenger partján - jelentette be szerdán a kínai kulturális örökségvédelmi hivatal.

<

2007-ben egy helyi halász fedezte fel a 10 méter hosszú hajót mintegy 10 kilométerre a Kanton tartománybeli Santou (Shantou) várostól. Felszínre hozatalát kínai régészek egy csoportja tervezi.

A helyi kereskedők portékáit szállító kereskedelmi hajó belsejéből már felszínre hoztak 200 porcelántárgyat, de becslések szerint tízezer darabot szállított, amikor elsüllyedt. A lelet nagy része Van-li császár uralkodása idejéből (1573-1620) való, bár négy-ötszáz évvel korábbról való tárgyak is előkerültek belőle. A hajó azért nagyon érdekes emlék, mert Van-li császár megtiltotta a tengeri kereskedelmet.

Két éve folyamatosan őrzik a hajó környékét is, hogy megakadályozzák a kifosztását. Kína emellett - azután, hogy elárverezték az Yves Saint-Laurent francia divattervező hagyatékához tartozó, a brit és francia csapatok által 1860-ban a Régi Nyári Palotából elrabolt bronzfejeket - fokozott erőfeszítéseket tesz, hogy történelmi kincsei ne kerüljenek ki az országból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Felszínre hoznak egy négyszáz éve elsüllyedt hajót

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra