Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

XII. Pius utasítására mentették a zsidókat

2009. március 5. 13:16 MTI

Egy újonnan ismertetett dokumentum szerint XII. Pius pápa, akit sokan bírálnak a holokauszt idején tanúsított magatartásáért, a második világháború alatt utasítást adott a katolikus intézményeknek az üldözött zsidók mentésére.

<

Peter Gumpel német jezsuita atya, aki felsőbb megbízásra gyűjti azokat az okmányokat, amelyek támogathatják XII. Pius esetleges boldoggá avatását, ismertette szerdán a nemrégiben feltárt dokumentumot a Vatikáni Rádióban. A rádió szerint egy római kolostorból bukkant elő ez az 1943-as keltezésű irat.

"A szentatya menteni akarja fiait, köztük a zsidókat, és elrendeli, hogy a kolostorok kínálják fel vendégszeretetüket ezeknek az üldözötteknek" - idézett a dokumentumból Gumpel atya, hangsúlyozva a dokumentum jelentőségét. Akik támadják XII. Pius emlékét, éppen arra hivatkoztak eddig, hogy nincs írásos dokumentum, amely bizonyítaná, hogy a néhai pápa segítette a zsidókat - mondta. Szavai szerint XII. Pius elküldte annak idején személyes megbízottait különféle katolikus intézményekbe - egyetemekre, papneveldékbe, plébániákra és kolostorokba -, hogy a zsidók mentésére biztassa általuk ezeket az intézményeket.

A zsidó szervezetek azzal vádolják XII. Piust, aki 1939 és 1958 között állt a katolikus egyház élén, hogy közönyös volt a holokauszt áldozatainak sorsa iránt. Szorgalmazzák, hogy addig ne avassák boldoggá a néhai egyházfőt, amíg el nem oszlik minden kétely állítólagos közönyével kapcsolatban. 1967 októberében kezdődött XII. Pius - polgári nevén Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli - boldoggá avatásának folyamata, de már hosszú ideje egy helyben topog. Ahhoz, hogy boldoggá lehessen avatni, ami feltétlenül szükséges közbeeső lépés esetleges szentté avatásához, XVI. Benedek pápának alá kell írnia egy rendeletet, amellyel elismeri elődjének "hősi erényeit".

A Vatikán a most ismertetett dokumentum felbukkanása előtt is állította, hogy XII. Pius sokat tett a színfalak mögött az üldözött zsidók megsegítéséért. A Szentszék képviselői eddig is beszéltek a néhai egyházfő olyan intézkedéséről, amellyel utasította az olaszországi katolikus templomokat és kolostorokat, hogy rejtsék el az üldözött zsidókat. Állítólag azt is elrendelte a vatikáni diplomatáknak, hogy adjanak ki zsidóknak hamis útleveleket. A Szentszék érvelése szerint XII. Pius csak azért nem lépett fel nyíltan, a nyilvánosság előtt a holokauszt ellen, mert közvetlen beavatkozása tovább rontotta volna az üldözöttek helyzetét, és kiváltotta volna Hitler bosszúját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

XII. Pius utasítására mentették a zsidókat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra