Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az első magyar pilótanő és a magyar űrkutatók

2009. február 8. 23:08

Ha magyar űrkutatásról van szó, mindenkinek Farkas Bertalan űrrepülése jut az eszébe. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a magyarok nevéhez jóval több érdem fűződik, ráadásul az első magyar pilótanő tevékenysége is hasonlóan ismeretlen maradt a nagyközönség számára. Repüléstörténet a ma esti Múlt-korban.

<

Elsőként radaroztuk meg a Holdat, építettünk hordozható sugárzásmérőt, és készítettünk olyan kamerát, ami egy üstökös-magról felvételt tudott készíteni, 300 millió kilométerre innen, egy szembe jövő üstökösről. Emellett bemutatjuk azokat a fiatal kutatókat is, akik nem kis megdöbbenést keltve, 1968-ban bejelentkeztek az amerikai űrközpontba. Rádióadójuk segítségével, egy műholdon keresztül lejátszották nekik a magyar Himnuszt.



Az adás második fele a nőké: Steinschneider Lilly nevét kevesen ismerik, és még kevesebben tudják, hogy ő volt a Monarchia, így Magyarország első női pilótája is. Igaz, hogy karrierje alig három évet ölel fel, mégis, e röpke időszak egyik meghatározó, ismert és népszerű személye volt. A repülés, és főleg a hazai aviatika történetének korai időszakában, az 1910-es évek első felében szerzett pilótaigazolványt és hírnevet magának – és írta be magát a történelembe.

A nevét ugyanakkor (mondjuk úgy) kis híján kiírta belőle: az első világháború elsodorta a repülés közeléből, és amilyen gyorsan és elegánsan tűnt fel a korabeli sajtóban, úgy is tűnt el belőle: soha többé nem bukkant fel a neve. Ezt a csendet szeretnénk most megtörni egy rövid visszaemlékezéssel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az első magyar pilótanő és a magyar űrkutatók

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra