Cigány-képek a sztereotípiáktól az integrációig
2009. január 7. 11:12 Binder Mátyás
Szabadság vs. rabszolgaság. Cigányok az Oszmán Birodalomban
Egy régebben általánosan elterjedt nézet szerint a cigányok 15. századi, Nyugat-Európa felé tartó vándorlásának fő oka a törökök előli menekülés volt. A kutatók mai álláspontja szerint azonban a török hadsereg sok cigány számára jelentett munkalehetőséget, így nem előlük menekülve, hanem inkább velük együtt érkeztek a Balkán-félszigetre (mint katonai segédcsapatok tagjai vagy a hadseregnek dolgozó kézművesek.) A későbbiek során sokan letelepedtek a délkelet-európai térségben, mivel a cigányok jóval kedvezőbb feltételeket és gazdasági lehetőségeket találtak az Oszmán Birodalomban, mint Európa többi országában. Bár a cigányok a birodalom társadalmának legalsó fokán álltak, mégis annak részét képezték, mivel többségük megtalálta helyét a térség gazdasági szerkezetében. Sőt, némely csoportjaikat igen nagy becsben tartották. Például 1582-ben, III. Murád szultán egyik unokájának körülmetélését követő ünnepen cigány seprűkészítők, zenészek, táncosok, medvetáncoltatók és kovácsok is jelen voltak.
Vándorkaraván az 1870-es évek Londonjában
Az Oszmán Birodalom európai területein vélhetően egy spontán integrációs folyamatról beszélhetünk. Egy osztrák utazó, aki 1740-ben járt Nis környékén, úgy látta, hogy a vándorlás itt nem volt olyan széles körben elterjedt, mint az általa ismert cigányok, a „mi egyiptomiaink” esetében. Egy 1830-as években készült leírás szerint pedig: „Törökországban ők [a cigányok] tényleg a társadalom hasznos tagjaivá váltak… Többnyire fuvarosok, lókereskedők, kocsikészítők, patkolókovácsok, rézművesek, bádogosok, bányászok, aranyművesek, zenészek, rendőrök és hóhérok.” A „szabadabb” élet azonban nem volt jellemző az Oszmán Birodalom minden területére. A két román fejedelemségben, Havasalföldön és Moldvában (amelyek a középkor vége óta az Oszmán Birodalom vazallus tartományai voltak) a cigány származású, illetve cigánynak tartott emberek nagy része a 19. század közepéig rabszolgasorban élt.
A kutatók körében nincs konszenzus a cigány rabszolgaság kialakulásáról. Egy román történész, Viorel Achim szerint a rabszolgatartás hagyományát a románok közvetlenül a tatárok társadalmi rendszeréből örökölték. Mikor a cigányok a román fejedelemségek területére érkeztek, a rabszolgaság ott már működő intézmény volt. A helyi társadalomtól eltérő jövevényekkel úgy bántak, mint a szintén idegen tatárokkal, s miután ez utóbbiak (kis számuk miatt) beolvadtak, a cigányok lassan „kisajátították” ezt a társadalmi intézményt. Ezt jelzi, hogy a 16. századra a tigan szó egyenlő lett a rabszolgával.
A román területeken élő cigányok nem alkottak homogén népességet, különféle csoportjaik eltérő foglalkozásokra szakosodtak, saját kulturális és nyelvjárási vonásokkal rendelkeztek. Három fő csoportjuk volt, aszerint, hogy kik birtokolták őket: a fejedelem, a kolostorok és a bojárok [román főnemesek] rabszolgái. Különféle tevékenységeket folytattak, voltak például aurarii (aranymosó cigányok), ursarii (medvetáncoltatók), lingurarii (kanalasok), és lăieşii (sátoros) vándorcigányok. Ez utóbbiak elsősorban kovácsok voltak. A cigány rabszolgaság intézménye sok szempontból eltért az amerikai „fekete rabszolgaságtól”.
Egy bolgár szerzőpáros, Elena Marushiakova és Veselin Popov szerint voltak olyan rabszolgacsoportok, amelyek a helyi jobbágyságnál kedvezőbb helyzetben éltek. Sőt, Ştefan Răzvan cigány rabszolgaként látta meg a napvilágot, és 1595-ben öt hónapig Moldva fejedelme volt. Másrészt, ha a 18. század előtt egy szabad ember rabszolgával házasodott, ő és születendő gyermekei is elveszítették szabadságukat. Ezek a kiragadott példák arra utalnak, hogy egy heterogén rendszerről volt szó, ahonnan a feljutás éppúgy lehetséges volt, mint a lecsúszás.
A 19. században a rabszolgaság egyre inkább „szalonképtelenné” vált. Mihail Kogălniceanu, liberális román politikus még személyesen is láthatta a rabszolgaság „működését” fiatal korában: „Az ország alkotmánya a cigányokat tárgyként eladható és megvásárolható dologként kezelte (…) láttam Iaşi utcáin kezükön és lábukon láncot hordó emberi lényeket, sőt egyesek még a homlokukra tűzött és örvvel a nyakukba erősített szarvakat is viseltek. (…) A férjétől elragadott nő, a szüleitől elrabolt leány, a szülőanyja kebléről letépett gyermek, akiket egymástól elválasztva, elhurcolva, adtak el szerte egész Romániában a különböző vásárlóknak.”
Végül az egyre erősödő külső és belső nyomás hatására a moldvai Államtanács 1855. december 22-én megszavazta „a rabszolgaság megszüntetéséről, a megváltás szabályozásáról szóló és a felszabadított cigányok adózását előíró törvényt”, melyet többek között a fent említett Kogălniceanu dolgozott ki. (Ezt követően 1856 februárjában Havasalföldön is törvénybe iktatták a cigányok felszabadítását.) Látható, hogy az Oszmán Birodalom különböző területein milyen eltérő utakon illeszkedtek be a cigány közösségek a helyi társadalmakba. A képet leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy egymás mellett zajlott egy spontán és egy kényszerített integrációs folyamat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
