Koncepciós per boszorkányos elemekkel
2008. december 16. 11:47
Furcsa per - különös ítélet
A Báthory Erzsébet személye körüli legendakör keletkezéséhez nem csekély mértékben járult hozzá az ellene folytatott eljárás szokatlan volta, nem utolsósorban pedig az az „ítéletlevél", amelyet ebben az ügyben kiadtak. A jogtörténet ugyan sok furcsa esetet följegyzett már az elmúlt korok joggyakorlatából, ám nem sok olyat ismer, amikor letartóztatásban lévő, sokrendbeli gyilkosságban elmarasztalt, élő főbűnöst saját ügyében ki sem hallgattak.
Különösen főrangú személyt, méghozzá - és ez nem mellékes szempont - a 17. század eleji Magyarországon. Nem sokkal azután, hogy a bécsi békekötés külön pontban szavatolta: nemes személyek ellen indított büntetőeljárásnál elengedhetetlen jogi kritérium a vádlott szabályos megidézése és meghallgatása az ellene emelt vádakkal kapcsolatban. Érdekes módon ezt a kritériumot más alkalommal Thurzó nádor is elengedhetetlen előfeltételnek tartotta a magyarországi joggyakorlatban, sokkal enyhébb elmarasztalás esetében is.
Az 1609-es országgyűlésen például az ekkor még nem különösebben magas egyházi méltóságot betöltő Pázmány Péter megbüntetését követelő honatyáknak a következőket mondta: „Kihallgatás nélkül a tetten ért gonosztevőt sem lehet elítélni, a méltányosság követeli, hogy Pázmány kihallgattassék: harmadnapra az országgyűlés színe elé idézi, ha vétkesnek bizonyul, akkor, az után a megállapítandó büntetést nem fogja elkerülni."
Nádasdy Ferenc özvegye esetében azonban, aki pedig az ország egyik főrangú asszonya volt, egész másként jártak el. 1610 decemberének végén a nádor emberei a csejtei kastélyban rajtaütöttek az éppen vacsoraasztalnál ülő asszonyon, akit sem ekkor, sem később nem hallgattak ki a vele szemben felmerülő vádakkal kapcsolatban. Az asszony négy belső szolgálóját fogolyként Bicsére szállították, ott 1611. január 2-án kínvallatás alá fogták őket.
Az 1611. január 7-én kelt, latin nyelvű ítéletlevél ugyan nem szól róla, de más forrásból tudjuk, hogy a három elítélten a halálos ítéletet azonnal végrehajtották. Ezzel viszont eltűntek a „vád koronatanúi", hiszen az egyetlen életben hagyott személy érvényesen nem tanúskodhatott. A fővádlottra, Nádasdynéra a bíróság nem hozott külön ítéletet, hanem hallgatólagosan jóváhagyta a nádor döntését az asszony életfogytig tartó fogságáról.
Az özvegy letartóztatásától haláláig a csejtei várnak egy ablaktalan kamrájában volt befalazva. A külvilággal csupán egy akkora nyíláson át érintkezhetett, amelyen eledelét és italát beadhatták neki. Egyetlen vénasszonyt rendeltek szolgálatára, a várnagyokat pedig megeskették, hogy a papokon kívül senkit nem bocsátanak be hozzá. Hogyan teltek napjai e sivár környezetben - erről rendkívül keveset tudunk: csupán annyit, hogy magát ártatlannak tekintve haláláig egyfolytában bíróság elé állítását és szabadon bocsátását követelte.
A sorozat következő részében a per kortársi visszhangját, és az utókor ítéletét mutatjuk majd be.
Felhasznált irodalom:
Nagy László: A rossz hírű Báthoryak. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1984.
Péter Katalin: A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet. Helikon Kiadó, Bp., 1984.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
